Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szabolcs Ottó: Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében = Služasie Budapešta v pervom desâtiletii kontrrevolucionnogo režima 599-636

özönlöttek, a világháború alatt tisztviselői munkakörben elhelyezkedettek pedig nem akarták visszaadni helyüket azoknak, akik a frontról hazatértek. A Budapestre koncentrálódott tisztviselőgárda azután tovább rontotta a főváros társadalmi összetételét, s növelte a különbséget Budapest és vidék társadalmi megosztása között. Míg az országban kb. minden 29., a fővárosban minden 10. ipari kereső tisztviselő volt. Hogy ez társadalmi következmények szempontjából mit jelent, azt csak akkor mérhetjük le, ha elgondoljuk, hogy míg az egész országban az I. világháborút követő trianoni béke után a munkásosztály létszáma egyharmadára csökkent, addig a tisztviselők száma, különösen a köztisztviselőké, megnövekedett. A forradalom természetes bázisa, a munkásosztály viszonylag igen jelentős mértékben összezsugorodott. A főváros szerepe, jelentősége fokozódott. Míg a háború előtt az ország lakosságának 5—6%át, a háború után már 18—20%-át magában foglalta. Az ipar nagy és fontos része, elsősorban a nagyipar, Budapestre koncentrálódott. A főváros iparában pedig jelentősen megnőtt a tisztviselők súlya. Még feltűnőbb a kereskedelemben az eltolódás, hiszen a tisztviselők kb. 74%-a Budapesten dolgozik. A köztisztviselők 51%-a is a fővárosban összpontosul. Míg 1910-ben minden 21-ik, 1920-ban már minden 13-ik budapesti kereső lakos tisztviselő. Ezzel a folyamattal párhuzamosan megnőtt a hivatali segédszemélyzet létszáma is. Ez a változás azután természetszerűleg rányomta bélyegét a főváros társadalmi-politikai arculatára is. A tisztviselők tudatvilágának vizsgálata szempontjából igen fontosnak láttuk elemezni azokat a forrásokat, amelyekből ez a növekvő réteg feltöltődik. A magántisztviselők a legtipikusabban kispolgári rétegekből, az önálló iparosokból és kiskereskedőkből és a hivatali segédszemélyzet tömegeiből egészülnek ki. Míg az iparosok többségében leányaikat, a kereskedők fiaikat küldik a magántisztviselői pályára. A fizikai munkások gyermekei, bár kismértékben, de már helyet kapnak a magántisztviselők között. Mindenesetre az megállapítható, hogy a magántisztviselők több mint fele abban a korban alacsonyabbnak számító társadalmi kategóriából származott. Egészen más képet mutat a köztisztviselők származás szerinti megoszlása. Míg a magántisztviselők kis töredékének volt az apja magántisztviselő, addig a köztisztviselők mintegy felének az atyja szintén állami tisztviselői szolgálatban állott. A köztisztviselők legjelentősebb részét még a húszas években is az örökletes réteg képezte. A köztisztviselők második legnagyobb rétegét a magántisztviselő-szülők gyermekei alkották. Ezzel szemben a magántisztviselők esetében oly jelentős számú kisiparos és kiskereskedői szülők gyerekeit alig találjuk a közhivatalokban, nem is említve a munkásság leszármazottait. Ez azt mutatja, hogy míg a magánhivatalnoki pálya nyitva állott a társadalom alsóbb rétegei előtt, a közhivatal megtartotta hagyományos zártságát. Az akkori fogalom szerinti felemelkedés tehát a társadalmi ranglétrán a magánhivatalokon keresztül vezetett a közhivatal felé. A kisiparos- és kereskedőrétegnek csak második generációja, a munkásosztálynak pedig még a második generációja is alig juthatott el a közhivatalokba. Ez nyil629