Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szabolcs Ottó: Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében = Služasie Budapešta v pervom desâtiletii kontrrevolucionnogo režima 599-636

hivatal zártságát bizonyítja. Míg a magánhivatalokba való bejutás lehetősége a nem hivatalnoki társadalmi rétegek előtt nyitva állott, a közhivatalokba való bejutásuk a legnagyobb nehézségekbe ütközött. Az összetételben levő ilyen nagy eltérés aztán éles különbséget eredményezett a két réteg gondolkodásmódjában, politikai és társadalmi felfogásában. A közlekedési dolgozók 4,1%-os arányszáma indokolta nyilvánvalóan, hogy elsősorban a közlekedési hivatalnoki posztokra kerültek a különböző közlekedési ágakban dolgozó szülők gyermekei. A közhivatalokban igen kis mértékben találjuk meg a munkások és parasztok leszármazottait. A statisztikai felvétel a társadalmi rétegeket a polgári statisztika megszokott módszerével kezeli, így nem csupán a munkásosztály és parasztság egyes rétegeit nem tudjuk egymástól különválasztani, hanem a segédmunkásokat a gyári művezetőktől és a segédhivatalnokoktól, a kereskedelmi szállítómunkásokat a kereskedősegédektől, az egyéb foglalkozásokon belül a szegényparasztokat a lumpenproletároktól és kulákoktól stb. Mindenesetre feltűnő, hogy a főváros lakosságának legnagyobb létszámú csoportját kitevő ipari „segédszemélyzet" leszármazottai csupán 2,4%-ban szerepelnek a köztisztviselők között. Meggyőződésünk, hogy ennek a számnak többsége nem ipari munkás, hanem a valóságban segédszemélyzet, altiszt, portás, raktáros, művezető, vagy a munkásosztály arisztokráciájának leszármazottját takarja. A kereskedelmi segédszemélyzet 0,4%, a közlekedési 1,9%, egyéb 0,3%, az ipari segédszemélyzettel együtt származását tekintve még mindig csupán összesen 4%-át adja a köztisztviselőknek. Bz pedig a magyarországi közhivatali apparátus összetételének rendkívül antidemokratikus fejlődését bizonyítja. Hogy még egy példát említsek: a vagyonukból élők viszonylag kis csoportja szinte annyi köztisztviselőt adott, mint a nagy létszámú segédszemélyzet, s többet, mint a munkásosztály. A parasztság részesedése egyáltalán nem mutatható ki, hiszen a parasztság összes rétegei az egyéb foglalkozásúak 9,1%-ában foglaltatnak benne, más rétegekkel és elemekkel együtt. Ha úgy veszem, hogy ennek a 9,1%-nak fele paraszt, a segédszemélyzet 4%-ának fele ipari, kereskedelmi és közlekedési munkás, akkor a budapesti köztisztviselőapparátusnak 1928-ban kb. 6,5%-a volt munkás-parasztszármazású. Hogy azután ezek a parasztság és munkásság melyik rétegéből eredtek, annak még hozzávetőleges vizsgálatára sincsen statisztikai anyagunk. Rendkívül érdekes képet kapunk a hivatali altisztek, szolgák származásának vizsgálatakor. A hivatali segédszemélyzet kerek 40%-át az egyéb foglalkozás címszó alatt összefoglalt származásúak alkotják. Ebből arra lehet következtetni, hogy a parasztságból a beáramlás a hivatali altiszti és szolgai helyekre jelentős és állandó volt. Amennyire zárt volt a közhivatal hivatalnoki kerete, annyira nyitott volt az altiszti, szolgai keret. A segédszemélyzet utánpótlását a parasztság és maga a segédszemélyzet szolgáltatta. Ha az egyéb 40%-hoz hozzáadjuk az egyéb 617