Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szabolcs Ottó: Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében = Služasie Budapešta v pervom desâtiletii kontrrevolucionnogo režima 599-636

segédszemélyzet-származásuak 11,9%-át, a véderő segédszemélyzet 4,0%-át, a közegészségügyi segédszemélyzet 0,1%-át, az igazságügy 0,1%-át, a közigazgatás 4,6%-át, akkor az egyéb és segédszemélyzetszármazásuak a közhivatalok altiszti és szolgai helyeiből 60,7%-ban részesültek. Ha ide számítjuk a közlekedés 2,4, a kereskedelem o,i, az ipar 9,2%-os segédszemélyzet-származású altisztjeit, szolgáit, ez a szám 72,4%-ra növekszik. Az itt fel nem sorolt kategóriákban (pl. nyugdíjas, gyámolításra szoruló stb.) nem mutatható ki a segédszemélyzet aránya. Azt viszont ez a statisztika világosan mutatja, hogy csupán az ipari önállók rétegéből, feltehetőleg a kisiparosok legalsóbb rétegeiből egészült ki a hivatali segédszemélyzet, döntő többségében azonban a parasztságból és saját köreiből táplálkozott. A legritkább eset volt az, hogy tisztviselők gyermekei a hivatali segédszemélyzet közé „lecsúsztak" volna. Az ellenforradalmi rendszer társadalmi kasztrendszere ezt szinte lehetetlenné tette. A szellemi munkások 1928. évi budapesti összeírása is bizonyítja, hogy a közhivatal az ellenforradalmi rendszer első tíz évében megtartotta zártságát, s a dolgozó osztályok leszármazottai a magánhivatalban vagy a segédhivatalnoki pályán keresztül csak második generációban juthattak a magyar állami bürokrácia kiváltságos rétegébe. A magánhivatal nyitottsága és a magyar társadalom hierarchiáján belül elfoglalt helye, a magántisztviselők származásából, helyzetéből és társadalmi kapcsolataikból adódó tudata ugyanúgy megszabta ennek a rétegnek a gondolkodását, politikai felfogását, mint a közhivatalnokokét a közhivatal zártsága, származásuk és kapcsolataik. E rétegek politikai arculatának vizsgálata szempontjából is szükséges, hogy legalább vázlatosan áttekintsük belső rétegződésüket. Annál inkább, mert éppen a magán- és köztisztviselők a jövedelmek, az ellenforradalmi rendszer társadalmi hierarchiájában elfoglalt helyzetük szerint az egyik legheterogénebb részét alkották az ország lakosságának. A kormányfőtanácsostól az államtitkárig és a nagy bank ügyvezető igazgatójától, vagy a mammutvállalat cégvezetőjétől az árnyalatok széles skálája vezetett a fizetéstelén díj nőkig, a gyakornokig, a gépírónőig, vagy az irattárosig. Ezt a sokrétűséget a maga valóságában e kis tanulmányban nincs módunkban bemutatni, csupán a fizetések és beosztás alapján szándékozunk érzékeltetni a magyar tisztviselők rétegződését. c) A tisztviselőrétegek tagozódása A budapesti magán- és köztisztviselők beosztására és jövedelem szerinti megoszlására az első megbízható forrás az 1925-ös statisztikai felvétel. Mégsem ebből, hanem az 1928-as összeírásból indulhatunk ki. Az 1925-ös összeírás a korona értékének ingadozása, a szanálási válság viszonyai között nem adhat megbízható képet a tisztviselők jövedelem szerinti tagozódásáról. Annál inkább így van ez, mert a köztisztviselők 618