Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szabolcs Ottó: Budapest tisztviselőrétegei az ellenforradalmi rendszer első évtizedében = Služasie Budapešta v pervom desâtiletii kontrrevolucionnogo režima 599-636

is dolgozniuk kellett. A kisiparoscsaládok leánytagjai — ha lehetőségük nyílt — nem a gyárat, hanem az esetleg alig, vagy egyáltalán nem többet fizető legalsó beosztású magánhivatalnoki állást keresték. Ezeknek a 40—100 pengő havi bérű magántisztviselőnőknek a hivatalban nem volt meg az emelkedés lehetőségek, aki nem ment férjhez, egész életét ebben a munkakörben töltötte.

26 A kisiparosok fiainak a magánhivatalnoki pályán szerencsés esetben megvolt a lehetőségük az előrehaladásra. Ennek ellenére kisebb mértékben keresték a magánhivatalt, mint a lányok. Korán segíteniük kellett apjuk műhelyében, s a családi gondok, a korai kenyérkereset szüksége másfelé terelte figyelmüket. Más volt a helyzet a kereskedők esetében. A kereskedőcsaládok nagyobb része meg tudott élni a családfő jövedelméből. A kereskedők lányai közül kevesebbnek kellett önálló kenyérkereső pálya után nézni, legfeljebb segített apja, vagy a család más tagjának üzletében. Általában a kereskedők jobb életszínvonalára utal az is, hogy fiaik leérettségiztek, vagy legalább a gimnázium néhány osztályát, vagy a polgári iskolát elvégezték, s utána önálló foglalkozást kerestek. Apjuk tudta munkaerejüket nélkülözni üzletében, vagy jövedelméből tellett munkaerő tartására. Fiaik előtt pedig megnyílt a lehetőség, hogy szerencsés esetben a magántisztviselői pályán emelkedjenek. Az önálló kereskedők gyermekei a magántisztviselői ranglétra valamennyi fokán bizonyára megtalálhatók voltak.

27 A származási statisztikában csupán a harmadik helyet foglalják el a magántisztviselő atyák. Úgy látszik, nem sok magántisztviselő fiatal követte atyja foglalkozását. Ebből arra lehet következtetni, hogy a magántisztviselőséget nem életpályának és nem hivatásnak, csupán a társadalmi ranglétrán való emelkedés, vagy a kényszer szabta pénzkeresés egyik eszközének tekintették. Erre utal az is, hogy körülbelül egyenlő arányban találjuk a férfi és női magántisztviselőket ebben az örökletes rétegben. Érdekes lenne ezeknek az egyedeknek előző és további áramlását figyelni, erre azonban, sajnos, statisztikai felvétel nem áll rendelkezésünkre. A kérdésre mégis némi fényt derít a köztisztviselők szociális származásának vizsgálata. Erre a problémára mi is ott fogunk majd még egyszer visszatérni. Viszonylag magas a köztisztviselő-szülőktől származók száma a magántisztviselők között. Pedig köztudomásúlag a közhivatal általában még alsó beosztásaiban is előkelőbbnek számított ebben az időben, mint a magántisztviselői pálya. A köztisztviselő-szülők nem szívesen engedték magántisztviselő-pályára gyermekeiket. Mégsem az a meglepő, hogy ilyen tekintélyes számmal, hanem az, hogy nem még többen tódultak a magántisztviselői helyekre. Hiszen 1920 után a köztisztviselők tízezreit építették le, hatalmas köztisztviselő-többlet volt az országban.

28 A köztisztviselő-többlet pedig nemcsak leépítést jelentett, hanem azt is, hogy gyermekeiknek a hagyományos közhivatal helyett más munkahelyet kellett keresniük. Erre utal az is, hogy kisebb mértékben találunk nőket, mint férfiakat e kategóriában. Pedig amint az köztudo612