Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Laky Dezső: Adalékok a főváros községi háztartásának fejlődéséhez, különös tekintettel az 1914-1934-es évekre = Contributions to the development of the municipal economy of Budapest with special reference to the years 1914-1934 545-598

közalkalmazottak tömegei is nyomták a munkapiacot — a feszültség levezetését a nyugdíjazások számának növelésével igyekeztek elérni. A közigazgatás személyi megoldásának új útjai: a B-listázások, a kényszernyugdíjazások stb. kísértete pedig, melynek a 20-as évek elején annyi kegyetlen és szomorú emlékét őrizte sokáig a társadalom sok értékes eleme is (különösen a közoktatásügyi személyzetnek és a közüzemi munkásságnak tagjai voltak áldozatai az „Ördögüzésnek"), az 1930-as évek elején újra felbukkant a süllyesztőből: az állami és közületi háztartások rendezésének jelszavával most is sok tisztviselőt és más közületi alkalmazottat bocsátottak el a közhatóságok. Az eljárás során rengeteg méltánytalanságot követtek el. Még jó volt, ha a gépszalagra került alkalmazottak az „eljárást" a nyugdíjigény elismerésével úszták meg. A nyugdíjasok illetményeinek növekedése így megmagyarázható, azonban ezzel a ténnyel, szöges ellentétben állott az a másik, hogy a közigazgatási alkalmazoüak számát a főváros ezekben a gazdaságilag nehéz években is emelte. A községi háztartás második fejezete az út- és csatornaépítés összefoglaló nevét viseli. A bevételeknek 1,5%-át ez a csoport még 1914-ben sem érte el; azután pedig még szerényebb helyre szorult vissza. Viszont a városiasodás érdekében hozott áldozatok eredménye gyanánt kell kiemelnünk azt, hogy az utak építésére és azok karbantartására 1926—30-ig a főváros igen nagy összegeket irányzott elő, abszolút értékben még a következő négy évben is csaknem felényivel többet, mint 1914-ben. Persze ezen a területen sok is volt a tennivaló : a háborús években a fővárosi utak építése és karbantartása szinte az ebek harmincadjára jutott. Rendkívül megélénkült a közcsatornák költségeinek előirányzata is. Része volt ebben a fejlődésben annak, hogy a 30-as évek körül Budapesten hosszú évek gyengébb lakástermelése után újabb beépített területekkel növekedett a főváros. A főváros múltjában nevezetes századforduló évében, 1900-ban, 240 144 m

2 üres terület épült be. 1911ben ez a szám 517 950 m

2-re ugrott fel, de azután az építkezésben a lankadás, sőt a tespedés évei következtek; 1920-ban pl. mindössze 37 554 m

2 új terület épült be. Ha azonban idézzük azokat a számokat, melyek szerint 1930-ban a beépített területek m

2-einek száma 264 454, 1931-ben pedig 248 013 m

2 volt, visszagondolunk arra, hogy ezekben az években Budapesten, bár jelentős részében a régi idők lakástermelésére annyira jellemző spekulációs bérházépítkezések révén, új városnegyed is épült (Űj-Lipótváros), és sok kisebb utca civilizálódott, magától értetődik a csatornaépítésre fordított előirányzatok előretörése. A főváros csinosítását célozták a sétányokra és faültetvényekre fordított költségek; ezek is állandóbbnak bizonyultak, mint a múltban. A városépítés és tűzrendészet költségvetési bevételei (abszolút értékben) a 30-as években is csak a régi szint körül mozogtak; százalékos arányszámuk ezért mérséklődött. Pedig ingatlanok szerzéséből, ill. elidegenítéséből (a bevételeknél csak az utóbbiról lehetett szó), a főváros költségvetései 1931 után jó háromszor annyi összeget irányoztak elő, mint 1914-ben. Ebben bizonyosan közreműködtek olyan hatások, meryek 568