Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Laky Dezső: Adalékok a főváros községi háztartásának fejlődéséhez, különös tekintettel az 1914-1934-es évekre = Contributions to the development of the municipal economy of Budapest with special reference to the years 1914-1934 545-598

között a pénzügyi kiadások jelentősége csökkent, s bár a szemle utolsó évcsoportjában újból növekedett, korábbi fontosságát egyelőre nem érte el. így kellett lennie, mert — mint már fentebb említettük — a főváros „leírhatta" a világháború előtt felvett belföldi kölcsöneit. Még inkább kötelessége lett volna, hogy a felszabadult költségvetési kereteket a lakosság legjobban rászoruló rétegei érdekében kulturális, közegészségügyi, szociálpolitikai stb. célokra használja fel. Ezzel szemben mi történt? Azok a milliók, amelyek itt felszabadultak, két irányban gördültek másfelé. A közigazgatás személyi szükséglete igji—34-ig átlagosan kétszer annyi pengőt emésztett fel, mint igi4-ben. Nem nehéz kimutatni azt, hogy ennek a fejlődésnek, melyre a százalékszámítás adatai is erősen reagáltak — a mozgatója elsősorban a közigazgatási apparátus nagyszabású átszervezése volt. A közigazgatás ún. fogalmazói karában 1911-ben 141-en, 1932-ben 240-en alkották a „státust". A tiszti ügyészi kar létszáma 7-ről 20-ra emelkedett; az árvaszéki alkalmazottaké 22-ről 42-re. A mérnökök és a műszaki tisztviselők száma is jelentős növekedést mutatott: 107-ről 208-ra, a közegészségügyi személyzeté (tiszti orvosok) pedig 43-ról 60-ra nőtt. S ha ezekhez az adatokhoz hozzávesszük még azt az emelkedést, amely a közélelmezési szolgálat, a számvevőség és az adóhivatalok tiszti személyzetében stb. mutatkozott, az itt most nem érinthető illetményviszonyok figyelmen kívül hagyásával is világossá válik, hogy a főváros adminisztrációja a 30-as évek körül külterjesen fejlődött : a főváros lakosságának képviselői közül mind több és több embert vont közigazgatásával közvetlen személyi kapcsolatába. Kísérlet sem történt arra, hogy a közigazgatás személyi szükségletét az igazgatás rendszerének felfrissítésével, nem az ún. hivatalnoki kar bővítésével, hanem önként vállait funkciók segítségével is próbálják kielégíteni. Ha ez a személyi többlet, amely a költségvetések kiadásaiban oly súlyosan jelentkezett, egyúttal a fővárosi közigazgatás megjavítását is biztosította volna, nem kellene hibáztatni az igazgatási költségek nagyarányú emelkedését. Bz éppenséggel nem biztos. A statisztika nyomatékosan felhívja a maga részéről erre a körülményre a figyelmet — egyéb tudomány körökbe vágó vizsgálódásokat szorgalmazva, hogy a felvetett gondolatot tovább szőjék. Hgyébként az igazgatás költségei között feltűnően nagy arányszámot ért el a 30-as évek körül a nyugdíjasok szükséglete. A kiadások pengői közül 1917-ben minden 50-ik a nyugdíjasok illetménye, a 30-as évek körül pedig kb. minden 25-ik, — azaz a nyugdíjteher a főváros szempontjából is egyike lett a sok gondot okozó költségvetési kötelezettségeknek. Vessük azonban össze ezt a tanulságot a másikkal, amelyet az előbb a közigazgatási alkalmazottakkal kapcsolatban már mérlegeltünk. igi4~ben a nyugdíjasok járandóságai negyed részét sem tették a közigazgatási alkalmazottak illetmény előirányzatának, 1931—34. években pedig annak fele része felé közeledlek. Nem ismeretlenek azok a körülmények, amelyek következtében 1919-et követőleg — amikor megszállott területekről liazaözönlő magyar 567