Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Mályuszné Császár Edit: A főváros színházi életének megmagyarosodása, 1843-1878 = Die ungarische Sprache gewinnt die Oberhand im Theaterleben der Hauptstadt, 1843-1878 445-487

képezde diplomájától tegye függővé. Csak a képességre volt tekintettel, amikor a hetvenes évek két legnagyobb nyereségét, Jászait és Halmit Kolozsvárról, majd Bercsényi Bélát Nagyváradról, a csaknem gyermek Márkus Emíliát, a fiatal Helvey Laurát és Nagy Imrét pedig a Színi Tanoda falai közül szerződtette. Minden színészét ismerte, szerette is a maga módján; ha Egressyt, Szerdahelyit nem is pótolta a szemében senki. Színház-szemléletének nagyvonalúsága, amellyel az akadémiai ízlést, a történelmi tragédia kultuszát éppen úgy be tudta sorolni igazgatói feladatkörébe, mint a nagyvárosi közönség igényét kielégítő polgári színműveket és vígjátékokat, sőt új klasszikusok felfedezésére is alkalmassá vált, a Nemzeti Színház legkiválóbb igazgatóinak egyikévé avatta. A Nemzeti Színház már 1843 őszén elhódította a nagy Német Színháztól az elsőséget. Vezető szerepét meg tudta tartani az abszolutizmus hivatalból németbarát éveiben is. 1861-től mindenki, aki mélyebben pillantott a főváros társadalmi alakulásának felszíne alá, tisztában lehetett avval, hogy a provizórium még kevésbé képes a német színháznak segítséget nyújtani, mint ahogyan azt Albrecht főkormányzósága tette. Buda és Pest 1847 óta gyakorlatilag alig törődtek a német színészettel, 1867 után pedig minden közösséget megtagadtak vele. Amint a Gyapjú utcai épület már hivatalos utasítás alapján sem volt városi intézmény, úgy fordult az immár egyesített főváros érdeklődése egyre élénkebben a magyar nyelvű színjátszás felé. Molnár György Budai Népszínháza Buda város tulajdona volt, 1875-ben a főváros kezében volt a megnyíló pesti Népszínház. A magyar játékszín diadala azonban nem csak avval magyarázható, hogy a főváros lakossága megmagyarosodott. A budai kerületekben, de még Pesten is, egészen a századfordulóig igen nagy volt a német anyanyelvűek száma. A magyar színházak avval nyertek csatát, hogy időről időre képesek voltak nemcsak műsoruk, hanem játékstílusuk és szervezetük módosítására is. Alkalmazkodni tudtak a fejlődéshez. Ezen a téren volt iránymutató, hajlította nagy színházi tapasztalatait az újszerűhöz és a közönség igényéhez Szigligeti. A Német Színház azonban 1843-tól 1889-i megszűntéig semmit sem fejlődött. Anyagi bajokkal küzdő bérlőigazgatói mindvégig a gyengén fizetett társulat és a drága vendégek módszerével dolgoztak, s evvel egyszer s mindenkorra lehetetlenné tették a komoly művészi színvonal elérését. A fővárosi német színészet abban a pillanatban csatát vesztett, amikor az irodalmi aktualitás, a jó együttes vagy éppen az összjáték követelménnyé vált. Hosszú, több évtizedes haldoklása sem a hazai irodalom, sem a hazai színjátszás szempontjából nem volt jelentős.

88 476