Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Mályuszné Császár Edit: A főváros színházi életének megmagyarosodása, 1843-1878 = Die ungarische Sprache gewinnt die Oberhand im Theaterleben der Hauptstadt, 1843-1878 445-487

volt jelentékeny szerepe? Színműveinek mindig éppen időszerű hangvétele, nem egyszer ócsárolt színpadi nyelvének könnyen gördülő párbeszédei nem tettek-e meg mindent a főváros megmagyarosítására ? 1874-ig ténylegesen (és már régóta !), 1874-től haláláig jog szerint is vezetője, igazgatója volt a Nemzeti Színház drámai együttesének. Csaknem megszorítás nélkül állíthatta össze a műsort és a társulatot. 1867 után Okatootaia megnyitotta kapuit Nyugat felé, külföldi sajtó és szépirodalom akadálytalanul jöhetett be az országba — csak válogatni kellett tudni belőle. A kapitalizálódás útja az irodalmi kozmopolitizmus felé hajlította el a nagyvárosok közönségének ízlését. A színházak műsora nem csak azért volt hasonló Berlinben és Münchenben, Bécsben és Varsóban, Prágában és Budapesten, mert ezek a városok mind Párizs szellemi függvényei voltak •— és akartak lenni ! —, hanem főként azért, mert ez a városi publikum saját nemzeti irodalmán kívül mindenütt egy bizonyos polgári műfajt igényelt: a francia középfajú színművet, a francia vígjátékot. Ezen a követelményen belül Szigligeti ismét meg tudta találni a fővárosi közönségnek legmegfelelőbb változatokat. Sokat emlegetett írói féltékenysége nem akadályozta meg abban, hogy fiatal magyar szerzők modern témájú színműveit bemutassa. Toldy István az ő védőszárnyai alatt lépett színműveivel a Nemzeti Színház színpadára. Saját maga is megkísérelte, nem is egyszer, hogy legújabb típusú témákat vessen fel.

86 Haladó szellemű volt minden olyan kérdésben, ami az új irodalmi irányokat és a társulat felfrissítését érintette. Átfogó irodalmi ismeretei és az a benső kapcsolat, amiben kora írótársadalmával állt, tették lehetővé számára, hogy ritkán tévedett. Amíg a Gyapjú utcai színház igazgatói megmaradtak néhány évtizeddel korábban működött elődeik kiegyensúlyozatlan műsorpolitikája mellett, s a bécsi operett és bohózat hétköznapjait szeszélyesen váltogatták egy-egy nagy vendég fellépésének klasszikus tragédiákban pompázó sátoros ünnepeivel, Szigligeti harmonikusan állította össze a repertoárt.

87 Ragaszkodott ő is a színház hagyományaihoz, és szívesebben adott tragédiát, mint középfajú színművet, többre értékelte a történelmi neveket a korabeli francia íróknál. De a valódi irodalmat minden műfajban felismerte. Ennek bizonysága, hogy ő adatta először elő magyar színpadon Gogol Revizor-át. (1874. dec. 23.) A legbiztosabbnak azonban akkor bizonyult a keze, amikor a társulat kiegészítésére volt szükség. Igazgatói kinevezése évében éppen negyven éve állt a magyar színjátszás szolgálatában. Megyeri ideje óta személyesen ismert minden magyar színészt, még a vidékiek közül is számosan voltak átmenetileg a keze alatt. Jól ismerte Vörösmartyt, Bajzát, Fáy Andrást, az öreg Simontsitsot — Petőfit. . . Nemcsak az első, hanem a második nagy nemzedék, a Tóth József, Szerdahelyi Kálmán generációja is a szeme előtt bontotta ki tehetségét, növelte a színház népszerűségét és látogató körét, sőt, sajnos, e nála jóval fiatalabb együttes lassú kidőlésének is kényszerű tanúja lehetett. Ő volt hivatva helyüket betölteni. Nem volt dogmatikus. Semmiféle előítélet nem kötötte meg kezét. Eszébe sem jutott, hogy a Nemzeti Színházi tagságot a színi 475