Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Mályuszné Császár Edit: A főváros színházi életének megmagyarosodása, 1843-1878 = Die ungarische Sprache gewinnt die Oberhand im Theaterleben der Hauptstadt, 1843-1878 445-487

is messze mutatott a jövőbe. Arról, hogy valaki, aki színésznek készül, öt évig üljön az iskolapadban, a XIX. század harmadik harmadában még szó sem lehetett. Ellenkezőleg ! Közszájon forgott Dawison kevés pedagógiai érzéket eláruló kiszólása, hogy kétszer annyi időbe került elfelejtenie az akadémián tanult anyagot, mint amennyi alatt a fejébe verték — s csak azután kezdett valóban jól játszani. Eleven példák is voltak rá, hogy a színiiskola nélkülözhető. Járt-e valaha akadémiára Egressy? Szigeti? vagy éppen maga Szerdahelyi? hát a fiatal Kassainé, Jászai Mari, járt-e? Miért éppen ők magoljanak és izzadjanak tantermekben, míg autodidakta társaik kint, a vidéki társulatoknál, húsz éves fővel Shakespeare-t játszanak és „babéron hálnak" ? Miért legyen kötelező a tánc? az ének? Ez a nagyigényű, jószerével csak napjainkban megvalósult reformtervezet eleve mellőzésre volt ítélve.

83 Amikor azonban, mint említettük, egyre nagyobb számban jelentkeztek olyan hallgatók, akik nem tudtak jól magyarul beszélni, a tantervben kellett mégis bizonyos változtatásokat tenni, ha nem is a gyakorlati tárgyak, vagy éppen a rendezés javára. Az újabb tanterv szerint tehát a növendékek tanultak magyar nyelvtant, verstant, költészettant és esztétikát Gyulai Pál tankönyvéből, dramaturgiát Szigligeti könyvéből, s evvel kapcsolatban a világirodalom legkiválóbb drámáit olvasták és magyarázták, s végül tanultak illemtant is, Festetics Leó kézikönyve szerint. A gyakorlati tárgyak nem mutattak valami előnyös fejlődést. Az első évben próza- és versszavalás — holott Szerdahelyi külön kiemelte, hogy elsőévessel még nem kell verset mondatni, mert az rendkívül nehéz művészi feladat ! —, a második és harmadik évben egyes szerepek és egész darabok betanulása, a fiúknak heti két óra vívás, mindenkinek heti két óra tánc.

84 Az elméleti tárgyak tanítása azonban eredményesebbé vált. Ezen a téren mutatkozott meg ismét Szigligeti jelentősége. Rögtön alkalmazkodott a főváros, a nemzet és a kor igényeihez. Amint bámulatos együttérzéssel követte az ország életiítját az 1840-es években, most egy kisebb területen, a színészképzés terén ugyancsak a lehető legtöbbet nyújtotta. Nem az ő hibája volt, hogy nem nemzetformáló erők harcához kellett már irodalmi illusztrációt készítenie, hanem egy megalkuvó korszak polgári berendezkedését építgetni. Dramaturgiája, amiből a Színi Képezde növendékei tanultak, erélyesen szorgalmazta a helyes magyar beszéd elsajátítását, mint követelményt ahhoz, hogy valaki egyáltalában magyar színpadon felléphessen.

85 1843 őszén, amikor Szigligeti színpadi diadala az első lépést jelentette a magyar színpadi hegemónia felé, négy német színház állott szemben az egyetlen Nemzetivel. Élete végén a Nemzeti Színház társulata játszott a Várszínházban, hogy a budaiak számára megkönnyítse a kezdetleges közlekedési viszonyok miatt nehézkes színházbaj árast, a Budai Színkörben csak időnként, stagione-szerűen szerepeltek németek, és a pesti külvárosokban vállalkozó szellemű vidéki magyar társulatok játszottak kezdetleges színházakban. Mondhatjuk-e, hogy mindebben nem 474