Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Mályuszné Császár Edit: A főváros színházi életének megmagyarosodása, 1843-1878 = Die ungarische Sprache gewinnt die Oberhand im Theaterleben der Hauptstadt, 1843-1878 445-487

zártszék, 200 földszinti „bemenet", 50 erkély-zártszék, 174 karzati zártszék, 82 karzati ülőhely és 400 karzati „bemenet" volt összesen. A kevés páholy és a hatalmas karzat arra vallott, hogy Miklóssy valóban a kispénzű külvárosi lakosságot akarta közönségül megnyerni. Helyárai sem voltak magasak: a nagy páholy 8, a kicsi 6 Ft-ba került, a földszinti és az „erkély-támlány" 1,50 Ft, a földszinti zártszék és oldalülés 1 Ft, az erkélyzártszék 80 kr, a földszinti bemenet 60 kr, a karzati zártszék 50 kr, a számozatlan karzati ülőhely 30, az állóhely ugyanott 20 kr volt. — A közönség keresztmetszetére jellemző, hogy a legnépszerűbb hely a földszinti és karzati zártszék volt, az a hely, ahol a módosabb kispolgár el tudott különülni a „tömegtől", de anyagilag nem kellett ezért sokat áldoznia.

76 Miklóssy műsora egyébként igénytelen volt, túlnyomórészt régi, lejátszott, látványos színműből állott. Olyan író, aki a magyar főváros külvárosi színházaira tervezte volna meg munkásságát, ez időben még nem akadt. Színészei között azonban sok tehetség volt, pl. a Molnár Györgytől örökségképpen átvett Kassai Vidor, Vízvári Gyula. A színház nem élte meg azt a kort, amire koncessziója feljogosította volna: a bécsi tőzsdekrach, egy szerencsétlen nyári vállalkozás, majd egy jelentéktelen, de baljós tűzeset a színházi tűzvészek e klasszikus korában arra kényszerítette Miklóssyt, hogy vidékre térjen vissza. Rövid fővárosi szereplése is biztosan jelezte azonban a főváros színházi életének magyarrá válását.

77 Hatalmas támaszává lett a színházi élet megmagyarosodásának az 1865-ben megnyílt Színművészeti Tanoda. Az iskolák nacionalizáló hatása közismert.

78 Ugyanígy hatott a színi tanoda is. A mai Színművészeti Főiskola őse bűvösen vonzotta a főváros polgári elemeit, mind a régi pesti családok, mind a frissen bevándorolt jövevények gyermekeit. A „tanoda" oktatási nyelve természetesen a magyar volt, mégis tucatnyi anekdota maradt fenn arról, hogy a hallgatók alig tudtak magyarul. Az első évfolyamok túlnyomórészt régi színészcsaládok gyermekeiből kerültek ugyan ki, de már a kiegyezés utáni években a német anyanyelvűek hatalmas hulláma öntötte el a tantermeket. Az iskola drámai és operai tanszakon képzett ki növendékeket. Az utóbbi fakultáson majdnem kizárólag német ajkú hallgatók voltak. Magyarország zeneileg műveltebb osztálya régtől fogva az idegen nyelvű polgárság volt, elég ha csak a magyar színházzal szorosan kapcsolódó neveket említjük, Szerelemhegyi-Liebensberger Andrástól kezdve Széppataky-Schenbach Rózán és Mátray-Rothkrepf Gáboron keresztül egészen Mosonyi-Brand Mihályig, vagy Hubay-Huber Jenőig. Érdekes, hogy ez az alapos tudást nyújtó intézet főként a külföld számára nevelt énekeseket; nemcsak legjobb növendékei mint szólóénekesek, hanem a kevésbé tehetségesek mint kórustagok is zömben idegen nyelvterületen találtak kenyeret.

79 Ezeknél hát a magyar nyelvismeret voltaképpen csak arra szorítkozott, hogy szükség esetén magyarul is tudjanak énekelni. Más volt a helyzet a drámai tanszakon. A XIX. század első felében a magyarok még nagyon kényesek voltak a szép szövegmondásra. Vörösmarty és Bajza alapos kritikai harcokban tisztázták a magyar 472