Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Mályuszné Császár Edit: A főváros színházi életének megmagyarosodása, 1843-1878 = Die ungarische Sprache gewinnt die Oberhand im Theaterleben der Hauptstadt, 1843-1878 445-487

Tágas és jól felszerelt színházába már akadály nélkül kapott vendégeket; még nem ment feledésbe, milyen aratást jelentett minden nyáron a pesti vendégszereplés a német nyelvterület színházi nagyságai számára. Operát adatott Ernstné Kaiser Josefa, Kreuzer kisasszony, bécsi udvari operai énekesnő és a frankfurti Beck,

47 majd a bajor Hasselt-Barth és a bécsi Wolf vendégszereplésével,

48 meghívta Jenny Iyindet, a ,,svéd csalogányt", és Pepita de Olivát

49

, drámát hozott színre Hendrichs, a Devrientek és Dawison, bohózatot Nestroy vendégfelléptével.

50 Ez a magas színvonal azonban csak nagyon sok vendéggel, tehát nagyon sok költséggel volt elérhető. Kétévi igazgatás után Witte kormánysegélyért folyamodott. A kért összeg 3000 forintra zsugorodott, mire kezéhez jutott, és nem is segély, hanem kölcsön cím alatt szerepelt. (Ezt a kölcsönt természetesen mint be nem hajthatót, később törölték.) — 1852-ben Witte öt évre kapta meg a fővárosi német színházakat. A Várszínház azonban sohasem jövedelmezett; amellett, hogy az államhivatalnokok kedvezményes jeggyel látogatták, nagyon kis hatóköre is volt. A Vár deficitjét mindig a pesti színház jövedelméből szokták fedezni a direktorok. Wittének azonban igazgatása harmadik évében már Pesten sem volt többletbevétele. Elkedvetlenedett. Vagyonát elvesztette, saját, gyenge együttesével semmiféle komoly produkciót kihozni nem tudott. 1857-ben nem kapta meg újra a bérletet, és ő, akihez a magyarországi német színházi kultúra felvirágoztatásának reményét fűzték, aki gondos volt és jó ízlésű, ugyanúgy bukással távozott, mint a könnyelmű Forst, vagy népszerűtlen Kalis.

51 Witte bukása intő jel lehetett a német színház önzetlen barátai és önző haszonélvezői számára. A pesti német színház hivatottságának gondolata azonban sokkal mélyebben gyökeredzett a köztudatban, hogysem feladták volna a küzdelmet. Pedig most olyan nemzeti színházi évek következtek, amelyek egy virágzóbb vetélytársat is könnyedén megfojthattak volna. 1855 óta ismét játszott Egressy, a tragédia tehát újra teljes fényében ragyoghatott. Az ún. társadalmi dráma szerepei Feleki Miklós, Szerdahelyi Kálmán, Munkácsy Flóra kezében újultak meg. Szigeti és Tóth jellemalakításaikkal mind a komoly, mind a vidám műfajban egyaránt otthon voltak. Az ifj. Iyendvay és a kis Fáncsy Ilka szerelmi regénye és házassága a pesti polgárok érdeklődésének középpontjába került. Mindevvel szemben a német együttes Dietrich Károly, Treichlinger és Gundy György színtelen vezetésével — a két első megbukott, a harmadik sietve megvált az intézménytől, amint tehette — csak a kudarcok és a szürke érdektelenség képét tudta felmutatni. A bérlő-igazgatók állandó segélykéréseikkel zaklatták a kormányzót. Albrecht ugyan csak egyegy fényesebb drámai napon jelent meg az Új vásártéren, de azért volt benne annyi német öntudat, hogy a színház megmentésén komolyan gondolkozni kezdjen. Mint hajdan a kezdő magyar színészetet a német bérlőnek fizetett óriási százalék, a németeket most a részvénytársaság nyerészkedési vágya fojtotta meg. És mint annakidején a Helytartótanács a 461