Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Mályuszné Császár Edit: A főváros színházi életének megmagyarosodása, 1843-1878 = Die ungarische Sprache gewinnt die Oberhand im Theaterleben der Hauptstadt, 1843-1878 445-487

Az egykorú közönség kétféleképpen reagált Schmid eszméire. A polgárosodás hívei, bizonyára nagy számban voltak közöttük nemesek is, estéről estére megtöltötték a színházat és tapsoltak.

13 Erdélyi helyeslően állapította meg, hogy „A mese . . . egyszerű polgári körben forog. Ügyesen von be mindent, mint az örvény, magába; s így e drámának hiszek egy-e, a nálunk még nem igen méltányolt, bár eléggé ajánlott, középrend érdeke."

14 Azonnal megszólalt azonban egy másik hang is: plágiummal vádolta Obernyiket, avval, hogy darabja meséjét egy francia vaudevilleből ( !), Armand Durantin-nak 1/

Oncle à succession c. színművéből vette. ,,. . . ezen magyar eredeti dráma talán nem is eredeti}" kérdi. Mivel azonban még ennek a rosszhiszemű bírálónak is eszébe jutott, hogy amiről április 9-én számol be egy párizsi újság, annak mása aligha kerülhet augusztus io-én Pesten bemutatásra, egy második francia vígjátékot is felhozott, amelyből Obernyik meríthetett . . .

15 Obernyik sietett cáfolni a plagizálás vádját. Elmondta, hogy művét Csekén és Hajdúnánáson — Kölcseyék és édesanyja házában — írta, ahol francia napilapok nem kerülhettek a kezébe, s a bemutató időpontja csak azért csúszott el, mert betegeskedett. „Miután azonban a dolog így történt: fájlalom, hogy magyar lap és magyar író olly kárörvendő gúnynyal pattan ki, midőn véli, hogy egy hazai író művét kitörölheti a különben olly szegény irodalom eredeti művei közül."

16 Hogy az igazság Obernyik oldalán állt, afelől semmi kétség sem lehet, de a támadás mögött talán egyéb is volt, mint írói kenyéririgység: a megbántódott nemesi önérzet hangja.

17 Az Obernyikot népszerű színpadi íróvá tevő, polgári szellemű darab plágium-ügyének még egy érdekes korfestő vonatkozása van: noha a színmű kifejezetten a német polgárság érékeit dicsőíti, a vádaskodónak eszébe sem jutott, hogy német eredetit keressen számára. 1844-ben talán remélhette egy vetélytárs, hogy elhiszik neki a sikeres mű talmi voltát, de azt, hogy magyar szerző máshonnan merítsen, mint a francia irodalomból, semmiféle rágalmazó sem merte állítani. Színházainkban ez a kor a francia romantika tökéletes diadalának ideje. A fordulatos, dús cselekményű, nagy színpadismerettel rendelkező Victor Hugo-i dráma, karöltve a shakespeare-i életművel minden más irodalmi befolyást elsöpört. Ugyanúgy, mint a népszínművet, vagy a polgárosodást szorgalmazó színműveket, a francia romantikát is a magyar társadalom fejlődése tette követelménnyé. A francia romantika ugyanazokért az eszményekért küzdött, mint a reformországgyűlések leghaladóbb szárnya, franciás műveltségű ifjú íróink többsége. Shakespeare és a romantikusok nem azért lépnek előtérbe a Nemzeti Színház műsorán, mert Egressy Párizsban járt, és jól megtanulta a leckét, hanem az élénk szellemű fiatal színész azért ment éppen Párizsba, hogy ott tanulja meg a kor igényeinek megfelelő stílust. A magyar színház ezen a területen ismét előnyös helyzetben volt német társával szemben. Közönségének eszményeit az új irány elégítette ki, hagyományai pedig nem voltak. A németek ragaszkodtak megszokott 29 Tanulmányok Budapest múltjából 449