Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Nagy István: II. József reformjai Budán = Die Reformen Josephs II. in Buda (Ofen) 363-402

Ezek között elsősorban az Erzsébet-rendi apácák női kórházának megalapítása érdemel figyelmet. II. József a vízivárosi ferencesek Fő utcai kolostorában rendezte be ezt a fontos s Budán valóban rendkívül szükséges intézményt. A budai ferencesek, akiket a szerzetesrendeket feloszlató intézkedések nem érintettek, az augusztinusok országúti (ma Mártírok útja) rendházát és templomát kapták meg cserébe az elvett vízivárosi kolostorért. A budai augusztinusokat a rend vidéki házaiba kellett szétosztani. József az új kórházba a bécsi erzsébetiek egy csoportját helyezte el. A kórház rendelkezésére 20 ágyat bocsátott, a betegek gondozására 18 nővér érkezett 1785 novemberében Budára. Az épületek átalakítási munkái 1787-re fejeződtek be. A kórház 4000 Ft-nyi vallásalapi hozzá­járulásból, a bécsi ház segélyéből és alamizsnagyűjtésből tartotta fenn magát. A betegeket jórészt ingyen ápolták. 124 A ferencesek vízivárosi kolostorában II. József először a Várból kite­lepített katonai kórházat akarta elhelyezni. A kolostor azonban nem volt elég tágas a katonai kórház kb. 200 ágyának a befogadására, ezért József később a kiscelli trinitáriusok kolostorát adta át katonai kórház céljára. 125 A trinitárius kolostort előzőleg Budának kínálták fel, hogy itt városi kórházat létesítsen. Buda azonban a távol fekvő épületet nem találta alkalmasnak kórház céljára, 126 s így azt az uralkodó a katonaság rendelkezésére bocsátotta. A katonai kórház építéséhez — amint emlí­tettük — Budának, a három várbeli laktanyának a város részére való átadása fejében, 35 486 Ft-tal kellett hozzájárulnia. 127 Amint ismeretes, II. József komoly s igen hasznos intézkedéseket hozott az ország egészségügyének a megjavítása érdekében. Felülvizs­gáltatta többek között a kórházak s a szegényházak (a két intézmény a városokban rendszerint együtt működött) helyzetét, a betegellátást, gyógykezelést, a gyógyszerek kiadását stb. Már 1783-ban tudomására jutott, hogy Budán és Pesten a betegek, szegények, koldusok gondozása, a kórházak kezelése igen sok kívánnivalót hagy maga után. 128 Ezért 1784-ben a kórház- és szegényügy tüzetes megvizsgálását, átszervezé­sére új szisztéma kidolgozását rendelte el. 129 A vizsgálat Budán évekig elhúzódott, a legapróbb részletekre kiterjedt. Újabb lendülettel folyta­tódott 1787-ben, amikor a budai szegényház (egyben kórház) sebészét (felcser) és gyógyszerészét feljelentették, hogy a szegényházi betegeket rosszul látják el, a gyógyszerész hamisítja a gyógyszereket, a sebész pedig különdíjakat kért a kezelésért. 130 A vizsgálat alatt szerzett tapasztalatok alapján jutott II. József 1788-ban arra az elhatározásra, hogy a budai szegényházat és egyben kórházat polgári kórházzá fogja átalakíttatni. Ezt főleg az indokolta, hogy a budai betegeknek, akik eddig a pesti kór­házat vették igénybe, ne kelljen esetleg jégzajlás idején is Pestre men­niük. 131 II. Józsefnek ez az elhatározása a budai városi kórház megalapítá­sát jelentette. A szegényház épületében levő kórházban ugyanis, amely 1788-ig Budán városi kórházként működött, csak szegény betegeket, 391

Next

/
Thumbnails
Contents