Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Nagy István: II. József reformjai Budán = Die Reformen Josephs II. in Buda (Ofen) 363-402

Az új rendőrség működése tehát erősen megnyirbálta a városi önkormányzat jogait, amellett a városnak újabb kiadásokat okozott. Ez a rendőri szervezet tette lehetővé a három város állandó ellenőrzését mind politikai, mind közbiztonsági szempontból. A rendőrigazgatónak egyébként csak rendőri ügyekben volt ellenőrző szerepe, rendészeti ügyek­ben a magisztrátus közvetlenül a helytartótanács alá, illetve a kerületi főispán alá tartozott. Amint említettük, a helytartótanács 1785-ben intéz­kedett az új városi rendőrség felállítása ügyében. Ugyanekkor kijelölte a magisztrátus rendészeti feladatait is. Ebből a rendelkezésből elég világosan látható a városi magisztrátus és az állami szervnek minősülő pest-budai rendőrigazgatóság viszonya. A rendelet szerint a városnak a rendőrigazgatóval egyetértésben kellett a rendőrség felszerelése, ruhá­zata, az őrszobák, a város területének kerületekre, alkerületekre való fel­osztása, a rendőri személyzet ügyében döntenie. A városban lakó idege­nekről a magisztrátusnak kellett nyilvántartást vezetnie, s meghatáro­zott időben ezekről a rendőrigazgatósághoz kimutatást küldenie. Átme­netileg a városban tartózkodó idegenekről bejelentő cédulát kellett kiállítani, s ezt a rendőrigazgatóságnak eljuttatni, listát kellett küldeni a rendőrigazgatóság részére az átutazókról is. A rendőrségnek ellenőriznie kellett a színielőadásokat, táncvigalmakat, hogy ezeken a „közjóval" ellentétes dolgok, azonkívül tumultus, szerencsétlenség ne történjenek. A magisztrátusnak az ilyen alkalmakra szabad bejárást kellett biztosí­tania a rendőri személyzet részére. E rendelet kibocsátása idején 1785-ben ugyanis a II. József által felállított rendőrség még a rendőrigazgató vezetése alatt állt. 122 A tágabb értelemben vett rendészetnél, amelyhez a közellátás biz­tosítása, a városrendezés, köztisztaság, közvilágítás, tűzrendészet, elemi csapások elleni védekezés, a mértékek, árak szabályozása stb. tartoztak, a rendőrigazgatónak nem volt szerepe. Ilyen vonatkozásban a város tel­jesen a helytartótanács, illetve annak ilyen célra felállított ügyosztálya alá tartozott. A köztisztasággal, tűzrendészettel, városrendezéssel, világí­tással kapcsolatos kérdésekkel az eddigiekben már foglalkoztunk. A II. József-féle rendészetnek ezeken kívül különösen a közellátás kérdésével kellett sokat törődnie. A lakosságnak a kormányszékek áthelyezésével kapcsolatos növekedése, azonkívül az éhínséges idők nehéz helyzet elé állították a város közellátását. Egymást érték az élelmiszerárak kimuta­tásával, a mészárosok, pékek, molnárok megrendszabályozásával, a város közellátására szükséges gabona beszerzésével foglalkozó rendeletek. 123 Egészségügy, szegényügy Az egészségügy terén II. József alatt Budán jelentős változások következtek be. Az országos érvényű egészségügyi reformokon túlmenően olyan változások is, amelyek Budára mint az ország fővárosára vonat­koztak. 390

Next

/
Thumbnails
Contents