Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Kumorovitz L. Bernát: A budai várkápolna és a Szent Zsigmond-prépostság történetéhez = Zur Geschichte der königlichen Burgkapelle und des St. Sigismund-Kollegiatstiftes zu Buda 109-151

Sokáig úgy látszott, hogy mind a két kápolnával kapcsolatban a korábbi kutatók már minden lehetséges forrást kimerítettek. A szokványos budai vonatkozású okleveles anyagot illetően valóban így is állott a dolog. Végül is a kutatásnak Nagy-Budapest területére való kiterjesztése új és pontosabb eredményre vezetett. Ezt az újabb forrásanyagot pedig — egyebek mellett — a budaszentlőrinci pálosok múltja szolgáltatja. A magyar pálosok történetével sokan és eléggé kimerítően foglalkoztak. Munkáikból tudjuk, hogy ez a rend a középkorban nemcsak nálunk, hanem külföldön is igen népszerű volt; kolostoraik rohamosan szaporodtak. A XIII. század végéig 21 hazai monostorukat ismerjük, anyaházuk pedig akkoriban a pilisszentkereszti volt. I. Károly idejében 23,

1. I^ajos alatt 28, Mária és Zsigmond korában pedig 16 új pálos monostor létesült nálunk. E közel 100 kolostor új központjává az 1304 táján alapított budaszentlőrinci házuk lépett elő. Jelentőségét csak fokozta, hogy 1330 óta (pünkösdkor) ott tartották évi nagykáptalanjukat. Monostoraiknak ez a gyorsan emelkedő száma azonban azt is jelenti, hogy a rend vezetőségének folyamatosan fokozódó anyagi gondjai voltak még akkor is, ha belőlük csupán csak a szerzetesek mindennapi ellátásának a biztosítását emeljük ki. Az 1327-i vizitáció szerint az egyes kolostorok létszáma akkoriban 20 és 60 között mozgott,

21 a XV. század eleji teljes létszám tehát, szerény számítással, körülbelül 2—3000-re tehető. Ez a gond s leküzdésének a módszerei mutatkoznak meg az új abban fellelt, főleg a XV. század első harmadából származó adatainkban. A pálos monostorok jövedelmének — a kevés nagyobb és gyakoribb kisebb adományok mellett — jelentős része az előkelőbb híveknek a hagyatékaiból s templomaikban, kápolnáikban való temetkezésekkel kapcsolatos alapítványokból származott. Ez után a jövedelem után azonban illeték járt a megyés püspöknek és bizonyos rész az illetékes plébánosnak. E teher alól a rend mentességet szerzett, ezzel azonban irigységet keltve, maga ellen ingerelte a lelkészkedő papságot. A szerzetesek és plébánosok között az ellentét a XIV. század végére annyira kiéleződött, hogy a magyar egyház fejének kellett közbelépnie. János érsek a további botrányok megelőzésére 1399. dec. 21-én a következőket rendeli: 1. Ha valaki a pálosoknál akar temetkezni, a végrendeletileg rájuk hagyott javak után a plébánosoknak nem jár kánoni rész; 2. ha a végrendelkező egyenlő arányban juttat a szerzeteseknek és a lelkipásztoroknak, vagy az utóbbiaknak kevesebbet, de ezt saját elhatározásából teszi, a plébános elégedjék meg részével; ellenkező esetben — tudniillik ha a végrendelkezőt ilyen irányban befolyásolták — a plébánosnak jogában áll a neki juttatott hiányos részt a teljes quarta erejéig kiegészíttetni; 3. ha valaki még életében építkezéseikre vagy kegyes célra ajándékoz vagy hagyományoz valamit a pálosoknak, és idegen plébánia területén hal meg, az illetékes plébánost ezekből nem illeti kánoni rész.

22 Az érsek intézkedésének azonban nem lehetett megnyugtató eredménye már csak azért sem, mert az ilyen végrendeletekkel kapcsolatban mindig fel lehetett vetni a befolyásoltatás vádját, s azt sem mondhatjuk,, 111