Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

foglalt kiváltságáról van szó. Megerősíti magyarázatunkat a budai országos vásár privilégiumának a brassóiak részére történt lemásoltatása is. Beszterce is „iuxta modum, morém et libertatém nundinarum... Bude celebrari consuetum" kapta az országos vásár tartására vonatkozó engedélyt.

299 Brassó nyilván tisztában volt mind a móddal, mind a szokásjoggal, amely szerint a budai vásárt tartották, de nem ismerhette a libertást, a király által adományozott kiváltságot. S hogy ezt megismerje, Buda közölte vele Kun Iyászló privilégiumát. Hangsúlyozzuk: nem az akkor már nyilván kialakulóban levő (de talán még írásba nem foglalt) budai vásár szokásjogát, hanem a kiváltságot adományozó privilégiumot.

300 Az a három jogszokás, amelyet a XIV. század végén Sárospatak úgy említett meg mint saját libertását, szintén része lehetett, sőt két esetben biztosan része is volt a városnak adott, de elveszett királyi privilégiumnak.

301 Valamiféle királyi oklevélnek kellett elrendelnie azt is, hogy a városban hétköznapokon a várnagy nem szedhet vámot, s ezt is libertásnak nevezték a patakiak.

302 Mindent egybevéve: a libertás nem jelent jogot, hanem kiváltságot. így értelmezve a fehéváriak libertását, a fentebb idézett források véleményünk szerint a következőképpen magyarázhatók: 7. A király más városok kiváltságainak megállapításánál a fehérváriak királyi privilégiumba foglalt kiváltságait vette alapul; 2. Ezért az új városok kiváltságleveleiben vagy a bevezetésben említette meg, hogy az oklevelet a fehérváriak kiváltsága alapján állíttatta ki, vagy a végén — mintegy az esetleg kifelejtett pontok pótlására — mondotta ki, hogy egyebekben a fehérvári kiváltság az irányadó, vagy egyes konkrét intézkedéseknél hivatkozott a fehérvári mintára; 3. Mindebből az következik, hogy „fehérvári jog" adományozásáról nem beszélhetünk, legalábbis olyan értelemben nem, ahogyan Sziléziában, Morvaországban vagy akár a későbbi századokban Magyarországon város jog adományozásáról beszélni szokás. — Fehérvár nem volt sem Nyitra, sem Győr, Sopron vagy Vasvár felébbviteli fóruma, nem adott jogi tanácsokat ezeknek a városoknak, mert ha máshol nem is, hát Sopron gazdag középkori anyagában ennek valami nyoma maradt volna. Mindez természetesen nem érinti régebbi történetírásunkban a „fehérvári jog" adományozásához fűzött következtetéseket. Fehérvár a XIII. század végéig valóban legjelentősebb városunk volt nemcsak gazdasági, hanem jogi és igazgatási szervezet terén is, de „fehérvári jog"-ról nem beszélhetünk olyan, értelemben, mint ahogyan a lengyel vagy cseh történetírás magdeburgi jogról beszél. A fenti bizonyítékokhoz nemcsak azt fűzhetjük hozzá, hogy a fehérvári bírót hiába keressük a tárnokmester rendszeres polgári ülnökei között, hanem azt is, hogy egy századdal későbben valóban megjelent az anyaváros intézménye nálunk is. Fehérvár mellett három város kiváltságait és jogait említik meg forrásaink: Budáét, Korponáét és Selmecét. Első alkalommal Füzitő 1263. évi kiváltságlevelében találkozunk Budával, mint mintával. A pannonhalmi monostor birtokán letelepedett vendégeknek a király ad bizonyos kiváltságokat, s a cenzus megállapítása után kijelenti: „in aliis autem observabunt libertatém Budensis civitatis tarn in facto viliid, quam 66