Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Lőrincz Zsuzsa: Adatok a katolikus egyház társadalomszervező tevékenységéhez Budapesten, 1919-1944 = Dannye k socialno-organizatorskoj deâtel'nosti katoličeskoj cerkvi v Budapešte, 1919-1944 gg. 583-606

egyes képviselőtestület mellett szakosztályok alakultak, amelyek azok irányítása mellett működtek. Egy-egy egyházközségnek hitbuzgalmi, karitatív, szociális, sajtó szakosztálya volt. Ezek a szakosztályok tartották a legközvetlenebb kapcsolatot a hívekkel és váltak könnyen mozgatható segédcsapataivá az egyháznak. Az egyházközség tehát a legkiterjedtebb és legátfogóbb, sajátos szerkezetű tömegszervezete volt az egyháznak. A Horthy-korszakban az egyház társadalmi egyesületeit szervezeti téren is összekapcsolta az egyházközségekkel, a társadalmi egyesületek és az egyházközségek együttműködése következtében megerősödtek az egyesületek; de az egyesületek megerősödését nemcsak ez a szervezeti forma segítette, hanem közrejátszott az egyháznak az egyesületi munka kiszélesítése terén való buzgólkodása. A világi hívek „buzgólkodásá"-tól várta az egyház a tömegekre gyakorolt befolyásának erősödését. Jól tudta, hogy a papság egyedül nem képes a megnövekedett feladatokat ellátni. „Krisztus egyházának az ellenségei is egészen új és modern eszközökkel küzdenek az igaz hit ellen" — írja 1922-ben egy pápai körlevél —, ezért az egyháznak is új eszközökhöz kellett folyamodnia. És létrehozták az Actio Catholicát, a „világiak megmozdulására", hogy „álljanak a lelkipásztorok mellé". Az AC a hívők aktivizálását igyekezett elérni az egyház „védelmében". Magyarországon 1932-ben alakult meg. legfelsőbb vezetésében, az Országos Vezetőségben (amelynek szervei az Országos Elnökség, az Igazgató Tanács, az Országos Tanács) helyet foglalt a hercegprímás és egy püspök az elnökség tagjaként. Az Országos Vezetőség alá tartozott az egyházmegyei vezetőség, majd ennek alárendelt szerve volt az egyházközség. Az AC tulajdonképpeni működési területe tehát az egyházközség volt.

3 A szervezeti hálózat kiszélesedése minden téren tapasztalható. Pl. 1920-ig az Országos Katolikus Nővédő Egyesület felügyelete alatt 12 Anyák Köre működött Budapesten, 1930-ig ez a szám megkétszereződött. Ugyanez volt a helyzet a munkásnő- és leányköröknél. Nem volt a társadalomnak olyan rétege, amelyre ne terjedt volna ki az egyház figyelme. Gondosan ügyeltek arra, hogy mindkét nemnek, minden korosztálynak, minden társadalmi osztálynak meglegyen a maga egyesülete. Voltak egyesületeik külön a férfiak részére, külön a nők részére és külön a gyermekek, középiskolás diákok, főiskolások részére, de ezeken belül is pl. a férfiaknál külön kongregációjuk volt az iparosoknak, a tisztviselőknek, az „urak"-nak. A nőknél a cselédlányoknak, a tisztviselőnőknek, a háziasszonyoknak és az „ úrinők "-nek külön-külön szervezetük volt. A legfőbb cél az egész társadalom kézbentartása volt. Miután igen jól tudták, hogy az egyes rétegek még az egyház kedvéért sem keverednének egymással, minden osztálynak, sőt rétegnek külön egyesületet szerveztek. Bár egy-egy egyesületet különböző céllal (hitvédelmi, szociális, karitatív) hoztak létre — nem ez volt a lényeges. Mindezek a fő célt szolgálták: az egyházhoz kísérelték meg közelhozni az egész társadalmat. Ebből a megállapításból kiindulva az egyesületek működését aszerint kívánjuk a továbbiakban vizsgálni, hogy milyen réteget igyekeztek 586