Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

genítés bizonyítására pedig csak a városi oklevél fogadható el.

249 Ezt a kikötést megtaláljuk a budai selmeci és pozsonyi jogban is,

250 és — véleményünk szerint — elsősorban a városi adózás fejlődésére vezethető vissza. A XIV. század elejétől fogva a király egy összegben állapította meg a város adóját. A városok polgárságának elemi érdeke volt, hogy a meghatározott adó minél több adóköteles között, illetve — miután a városi adó kivetésének alapja általában a városi ingatlan volt

251 — minél több lakott telek között kerüljön felosztásra. Ha a városi telkek elidegenítése során a telkek olyan személyek birtokába kerültek, akik valamilyen oknál fogva nem voltak a polgárok közös teherviselésébe bevonhatók, akkor több adó esett egy-egy polgárra, illetve egy-egy adóköteles ingatlanra. Pozsony XIV. századi története mutatja meg, hogy milyen nehézségekkel kellett ezen a téren a városoknak megküzdeniük. 1345-ben a király egyik rendeletében kimondotta, hogy minden rendű és rangú ember, aki Pozsony városában vagy annak határában házzal rendelkezik, köteles a város valamennyi terhét viselni, valamennyi szolgáltatás teljesítésében részt venni, éspedig „tam viri ecclesiastici, quam secular es et Iudaei".

252 A fennmaradt adatok a legrészletesebben az egyháziak ingatlanáról beszélnek. A városban a polgárokon kívül több egyházi testületnek is volt ingatlana, a legnagyobb és legértékesebb ingatlankomplexummal az osztrák heiligenkreuzi apátság rendelkezett. Mivel az apátságnak exemptiója volt, ezek után a telkek után sem fizetett cenzust. 1325-ben Károly király az exemptiót megszüntette és az apátságot a cenzus megfizetésére kötelezte, arra való hivatkozással, hogy az apátság erre már régebben Ígéretet tett.

253 1355-ben I,ajos király mondotta ki, hogy az apátság a városban és annak környékén fekvő ingatlanait csak pozsonyi polgárnak adhatja el.

254 Hogy pedig Pozsonynak nem egyedül a heiligenkreuzi apátsággal volt ilyen gondja, azt I,ajos királynak egy 1354-ben kiadott rendelete bizonyítja, amelyben a király általánosságban megállapította, hogy az egyháziak városi birtokaik után a közterheket viselni kötelesek.

255 Az egyházi ingatlanvagyon végrendeleti hagyományok révén is állandóan növekedett, és úgy látszik, ezeknek az eredetileg polgári ingatlanoknak teherviselése körül is vita folyt a város és az egyház között, mert Zsigmond 1419-ben megengedte, hogy a végrendeletileg egyházi célokra hagyott ingatlanokat a város egy év és egy hónap leforgása alatt a pozsonyi polgároknak eladja és a vételárat fordítsa egyházi célra.

256 A világiak mentességi igényeivel szemben a város könnyebben védekezett. Amikor 1379-ben a tárnokmester Pozsonyban házat vett, a vétel alkalmával kötelezte magát, hogy a ház utáni terheket ,,

simili modo ftrout alter civis in Posonio" fogja viselni.

257 A szabad ingatlanforgalom és a hozzákapcsolódó szabad végrendelkezési jog azt mutatja, hogy a XIV. században a városi hatóság mint a polgárok közönségének képviselője igyekezett az ingatlanforgalom szabadságának fenntartása mellett az ingatlanokhoz kapcsolódó teherviselést biztosítani. A XIV. század derekára kialakult az az elv, hogy a városi ingatlan közteherviselése független az ingatlan tulajdonosának 53