Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

ferendum". Az iktatást a szepesi káptalan végezte el, és jelentette, hogy a határok megjárasa után a területet a királyi ember „statuent more aliarum civitatum civibus sepedicte civitatis ferpetuo fiossidendam" ,

236 Mind az adománylevél, mind az iktatás formája értékes felvilágosításokat nyújt. Az első — amire Pozsonnyal kapcsolatban Kováts rámutatott

237 — az, hogy nem a város mint jogi személy volt a föld tulajdonosa, hanem a polgárok összessége. A király a szomolnoki esetben is a polgároknak adta a földet, annak birtokába nem a várost, hanem a polgárokat iktatták be. A másik értékes felvilágosítás az, hogy 1332-ben tudtak olyan szokásról, amely szerint a szabad városok földjeiket birtokolták. Ez a szokás lényegében ugyan megegyezett az országban általános nemesi szokásjoggal, mert a városok 1332-ben már az összes földesúri jogot ténylegesen gyakorolták, annyiban mégis eltért attól, hogy egyrészt a városok földesura végső fokon a király volt, másrészt a birtokukban levő föld nem a városé, hanem a polgárok összességéé volt. A tulajdonjog logikus következménye volt egyrészt a város határának megvonása,

238 másrészt a városon belüli szabad ingatlanforgalom. * A hospesek úrbéri rendszere — amint arra már fentebb rámutattunk — nem személy szerinti, hanem telek utáni szolgáltatáson alapult. Bnnek következtében az egyes telkek tulajdonosai megváltozhattak anélkül, hogy a telekhez kapcsolódó feudális járadék megváltozott volna. Ha a tulajdonos a telket eladta vagy a telekre vonatkozólag végrendeletileg intézkedett, akkor a telekkel együtt a feudális járadék kötelezettsége is a vevőre, illetve a végrendeletben kijelölt örökösre szállt át, ennélfogva a földesúrnak nem volt érdeke sem a telkek szabad forgalmának megakadályozása, sem a szabad végrendelkezési jog korlátozása. A szabad végrendelkezés jogát azonban a vendégek jogszokása korlátozta, mert ez a gyermeket olyan törvényes örökösnek tartotta, akit az örökösödésből csak súlyos indokok alapján lehetett kizárni. A szabad végrendelkezési jogot ezért elsősorban arra az esetre biztosította, ha a vendégnek törvényes örököse nem volt. A vendégtelepek kiváltságai közt valóban megtaláljuk az örökösök nélküli vendég szabad végrendelkezési jogát, és pedig királyi és magánbirtokon egyaránt.

239 A szabad ingatlanforgalom alá vonható esetek tehát már a XIII. század elején több csoportra bomlottak, egyrészt a telek szabad elidegenítésére (ez az úrbéri rendszer következménye volt), másrészt az örökös nélküli vendégek szabad végrendelkezési jogára (ami részben az úrbéri rendszer, részben a vendégek jogának következménye volt). A városok úrbéri szolgáltatása lényegében ugyanazon az alapon nyugodott, mint a vendégeké. A XIII—XIV. századi városprivilégiumok — egy-két kivétellel

240 általában nem is emlékeznek meg a szabad ingatlanforgalomról, hanem csak a különleges esetekről, a szabad végrendelkezésről, ezzel kapcsolatban a ius sfiolii megszűnéséről és a végrendelet nélkül elhalt polgárok vagyonáról intézkednek. Elvileg az örökös nélküli városlakóknak ugyanúgy joguk volt ingó és ingatlan vagyonuk51