Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. I., 1863-1911 = Istoriâ sudostroeniâ v g. Ujpest. I., 1863-1911 483-534

valamint az asztalosműhely. Az üzem gépi állománya: 4 fémgyalú, I horonymetsző, 1 nagy hengerfúró, 7 fali fúrógép, 10 fémeszterga,, 1 csavarmetsző, 9 lyukasztó, 1 gőzkalapács, valamint 28 más gép és 9 kovácstűz. A gyár kapacitása évenként 20—30 vasuszály, 3—4 gőzhajó és 1—2 kotrógép építésére volt elegendő kb. egymillió forint értékben. A gyártelep értéke a felhalmozott nyersanyagkészlettel együtt kb. 200 000 forint volt. Az üzem munkásainak száma a még konjunkturálisnak tekinthető 1882-es évben 500 volt, közülük 250 foglalkozott hajóépítéssel, a többi gépgyártással. Az év végére azonban a megrendelések elfogytak, és 1882 decemberében már csak 123 munkása van a gyárnak, 1883-ban a létszám a nyári hónapokban megközelítette a 400-at, egyébként átlagban 200 munkás dolgozott. Ebből az egy adatból is kitűnik, hogy a legjobb szakmunkásoktól eltekintve mennyire létbizonytalanságban élt az üzemi munkásság többsége.

62 Az üzem nyersanyagszükségletét főleg a neubergi és witkovitzi, részben pedig az ózdi vasművektől szerezte be, az öntvényeket a budapesti öntödékből. 1882-ben az üzem tíz évre adókedvezményt kapott a kormánytól kazánok és gőzgépek gyártására. A hajóépítésre nem adott a kormány semmiféle kedvezményt, holott a külföldi versennyel szemben ez a gyártási ág is segítséget érdemelt volna. A gyártmányok kelendőségi területe főleg Románia, Szerbia, Orosz- és Törökország volt, ahova két év alatt, 1882 és 1884 között 8 nagy új gőzhajót és 48 vasuszályt szállítottak. A nagyméretű üzleti tevékenységhez képest nem megfelelően volt arányos a bevétel nagysága, de ennek könyveléstechnikai okokon kívül a balkáni országokban jelentkező angol verseny is az oka, amely nem engedte meg a magyar vállalatok részére a nyersanyagárak emelkedésének megfelelő hajóáremeléseket. Ezért a jövedelem a vártnál kevesebb maradt. A 80-as évek közepén még aránylag kedvező termelés folyt a gyártelepen, de az évtized végére éppen hogy el lehetett kerülni a veszteségeket. 1881—82-ben a Prágai Hajógyárból évente mintegy 300 000 forint értékű új hajó került ki, a következő években mindössze 200 000 forint az évi termelés értéke. A gyár kapacitása tehát egyharmadában, egyötödében volt kihasználva. Az 1880-as évek második felében újból gazdasági depresszió lép fel az országban, amelyet az 1885. évi kiállítás fénye sem tud teljesen elhomályosítani. A válság egy időre ismét visszaveti a belföldi hajózást, egyidejűleg ez a belföldi hajószükséglet csökkenéséhez vezetett. A külföldön pedig a nyugati hajóépítő ipar versenye vált egyre erősebbé. Kedvezőtlenül befolyásolta egy időre a prágai hajógyár orosz exportját az orosz kormánynak a belföldi hajóépítő ipar fejlesztése érdekében bevezetett felemelt vámtarifája. A Prágai Hajógyár forgalmát az is csökkentette, hogy az 1882-es év végén Hartmann kivált a gyárból. Hosszas viták előzték meg a kilépést, s végül a két fél közjegyzői megállapodást kötött, amelynek lényege az a pont volt, hogy Hartmann vállalta, egy évig nem lesz versenytársa korábbi megbízóinak. A vételárból még le nem törlesztett 25 000 forint biztosítékul szolgált Hartmann ígéretéhez. A megállapodás 1883. január 1-én lépett hatályba. 508