Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

ban. A privilégium kiköti, hogy ha a vendégeknek átengedett földön egy év alatt nem építenek fel házat, akkor a várnagynak joga van azt elvenni és más, az építkezésre vállalkozó személynek átadni.

234 Ez a rendelkezés több szempontból is hü képe a kezdeti állapotnak. Az első szempont a várnagynak mint a földesúr képviselőjének szerepe. A várnagy joghatósága ugyan nem terjed ki a vendégek földjére, de ha a vendég nem építi fel a házat, akkor a föld a korábbi állapotnak megfelelően ismét a földesúr tulajdona lesz, felette a földesúr képviselője, azaz a várnagy rendelkezik. A másik szempont a föld tulajdonának kérdése. Világos ugyanis, hogy a telep határán belül nem az egész föld, hanem annak csupán egy része lett a vendégek tulajdona (lóca, que quibusdictis hospitibus statuimus), azaz a részükre átengedett telek és valószínűleg a hozzátartozó szántóföld. A bodrogi halászati jog átengedését is azért kellett hangsúlyozni, mert minden egyéb a király tulajdonában maradt továbbra is. Ennél az oklevélnél aligha találhatunk szebb bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy a király földesúri joga csak igen lassan és fokozatosan szűnt meg. A fejlődés második fázisában a város határán belül fekvő föld teljes egészében a városlakók tulajdonává lett és csupán egyes, bizonyos okokból fenntartott haszonvételek maradtak a király tulajdonában, pl. a Vág halászata Hibén. A harmadik szakaszban a városlakók az egész terület és az ahhoz kapcsolódó valamennyi haszonvételi jog tulajdonosai voltak már, amint azt a rózsahegyi privilégium szavai kifejezik. Ezt az állapotot azok a városok is elérték, ahol a király eredetileg bizonyos jogokat fenntartott magának. Pozsony pl. a XV. században az eredetileg a vadászok ispánja alá tartozó, a város határán belül fekvő erdőt már szabadon birtokolta, abban a polgárok és a város vezetői időnként vadászatokat rendeztek.

235 Nem könnyű ennek a látszólag teljesen világos fejlődésnek a kronológiáját meghatározni. Ha a hibei (1265) és a gölnicbányai (1276) privilégiumokat vesszük alapul, akkor úgy látszik, hogy a második fejlődési fok kezdete a XIII. század derekára esik, a harmadiké pedig a XIII. század végére és a XIV. század elejére. Ennek a megállapításnak azonban nemcsak a sátoraljaújhelyi (1261), hanem még a pozsonyi privilégium (1291) is ellentmond, mert mindkettőben a szokásosnál nagyobb mértékű fenntartásokkal találkozunk. Ezért a városok tulajdonjogának fejlődését összefoglaló megállapításunkat azzal kell lezárnunk, hogy az általános fejlődést sokszor és sok helyütt akadályozta meg a király különleges gazdasági érdeke. A király magánbirtokán fekvő Sátoraljaújhelyen a királyi uradalom, Pozsonyban a király vadászterülete tartott fenn olyan rendelkezést, amely az általános fejlődés szempontjából elmaradottnak látszik. Amint azt a fenti felsorolások mutatták, az ilyen elavult rendelkezés gyakori és mindennapi jelenség volt. A városlakók helyzetét a rózsahegyi privilégium mellett egy 1332ben kelt adománylevél és iktatás magyarázza meg. A király a Szomolnok körül két mérföldnyire fekvő területet a polgároknak adományozta. Amint azt az adománylevél mondja: „pro usibus et utilitatibus hospitum universorum in ipsa [civitate] commorantium. .. duximus perpetuo con50