Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

V. Windisch Éva: Az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosai a reformkorban : adalékok a pest-budai értelmiség kialakulásához = Les bibliothecaires de la Bibliotheque Nationale Széchényi pendant l'ere des réformes 409-444

met erre a pontra; könyvek, régi írások, érmek tulajdonosai önként siettek eddig az országban szétszórtan lappangó kincseik felajánlásával a múzeumot, vele a fővárost és a nemzetet gazdagítani. Pénzbeli adományok, alapítványok, végrendeletek bizonyítják az egész ország erőfeszítését és gondját az új intézmény fenntartásáért, nehézségei leküzdéséért, s országgyűlési vagy országos vármegyei szervezkedés indul egy-egy olyan nagy gyűjtemény megszerzéséért, mint amilyen Jankoviché, Horvát Istváné vagy a Rádayaké. Ezt a központi jelleget támasztják alá — csekélyebb számuknál fogva kisebb súllyal ugyan — az ország minden részéből a könyvtári, múzeumi alkalmaztatásért befutó kérvények s a nemzeti gyűjtemény segítségét kérő tudományos felvilágosítás-kérések is. S végül: az a vidéki vagy külföldi, aki hosszabb időt tölt Pesten, városnéző programjából nem hagyhatja ki az új gyűjtemények kincseinek megtekintését. A legtöbb külföldi utazó beszámol az új múzeumról, s ha egyesek közülük találnak is kifogásolni valót a gyűjtemények kezelésében, valamennyien átlátják jelentőségüket az ország kulturális fejlődése szempontjából.

137 Mindezeken az utakon keresztül a múzeum már puszta meglétével hozzájárul a kulturális élet központosulásához és fejlődéséhez. A könyvtárosság — mint értelmiségi pálya — fejlődése, s ezáltal a fővárosi értelmiség erősödése és gazdagodása tekintetében az eredmény inkább elméleti téren jelentkezett. Ha ugyanis a fő foglalkozású könyvtárosság a gyakorlatban, anyagi okokból, a reformkor nagy részében a főváros két nagy könyvtárának egyikében sem valósult meg, elméletben mégis elismerték e pálya szükségességét és önállóságát; kialakult a könyvtáros sokszerű nemzeti és tudományos feladatairól vallott meggyőződés, s a könyvtárosi állás magas anyagi színvonalának legalább igénye. Nem volt kétséges, hogy a könyvtárosnak a Hetényi által megkövetelt „értelmes érzelmi és izlési magas míveltség" terjesztőjének kell lennie, s hogy hivatásánál fogva „a jelenkor szellemét", „a polgári eredet egyenlőségét" képviseli mint tudós és mint hivatalnok egyaránt; s nem volt kétséges az sem, hogy e feladatának csak megnyugtató anyagi körülmények között tehet igazán eleget. Ami a gyakorlatot illeti: itt a körülmények folytán úgyszólván egyedül Horvát István tevékenységét vizsgálhattuk. Megállapíthattuk, hogy Horvát könyvtárossága során is korának ugyanazokat az eszméit tartotta szem előtt, amelyeket mint tudós és mint professzor minden tárgyi tévedése ellenére szolgálni igyekezett: a nemzeti öntudat megszilárdítását, a haza dicsőbbé tételét a tudományok előbbrevitele útján. A könyvtárak céljáról vallott felfogások mögött a XIX. század első felében már évszázados múlt állott: L,eibniz elveit a könyvek hasznosságának központi jelentőségéről, s a könyvtárról mint az állam céljainak előmozdítójáról a XVIII. század közepén a könyvtárnak mint a tudomány leghathatósabb támogatójának fogalma váltotta fel, hogy azután ez elvek felvilágosodott-jozefinista alkalmazása után megszülethessek a nemzeti könyvtár nemzeti céljáról Horvát István által megfogalmazott felfogás.

138 Elveit Horvát elsősorban a könyvtár gyarapítása során 436