Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

király székhelyén kellett kiviteli engedélyt kérnie.

193 A belföldi kereskedők ezzel szemben szabadon mozoghattak, legalábbis nincs tudomásunk korlátozó rendelkezésekről. A XII. században sem hallunk útkényszerről, sőt az esztergomi káptalan vámjának esete arra mutat, hogy ilyen intézmény akkor még nem létezett. Amikor ugyanis Buda fellendülése kezdte magához vonzani a kereskedőket, azok használatba vették a közvetlenül, Esztergom elkerülésével Budára vezető útvonalakat. A káptalan ez ellen nem az útkényszerre való hivatkozással segített, hanem úgy, hogy a Dorogon és Bánhidán át menők részére Győrben vámhelyet állított fel.

184 Ha az útkényszer intézménye ismeretes lett volna, akkor erre az intézkedésre nyilván nem került volna sor. Egy fél századdal későbben azonban már nálunk is megjelenik az útkényszer, vagy — ahogyan ezt a középkori magyarországi latin terminológia nevezte — a recta via vagy a iusta via fogalma. Első alkalommal 1347-ben találkozunk vele, amikor L,ajos király meghagyja a szepesi és sárosi ispánnak és várnagynak, hogy az eperjesieket ne kényszerítse a töltszéki vámhoz, mert ott régebben sem fizettek vámot.

185 1349-ben már arról hallunk, hogy az eperjesieknek Patak felé menet nem kell a somosi vámon át menniük, mert a recta via nem arra vezet. 1352-ben a pozsonyiakkal kapcsolatban merül fel a kérdés, hogy a iusta via Várkonyon át vezet-e?

186 Ezektől az első előfordulásoktól azután egyenes út vezet a XV. századi vizsgálatokig, amelyek egy-egy kereskedelmi útvonal helyes irányát és a rajta fekvő vámhelyeket állapítják meg megyénként. * Öt városi kiváltságlevelünk, a pesti, győri, pozsonyi, lőcsei és. kassai árumegállítójogot adományozott a város lakóinak. Az árumegállítójog magyarországi fejlődését Domanovszky alapvető tanulmányából jól ismerjük,

187 s így itt a jog kialakulásának és a magyar privilégiumok intézkedéseinek ismertetését bízvást mellőzhetjük. Ehelyett inkább azokra a jellegzetességekre kívánunk rámutatni, amelyek összhangban állnak fenti, az országos vásárokkal kapcsolatban tett megállapításainkkal. Kiindulási pontunk itt is a XIII. század eleji helyzet, amikor még csak egyetlen városunk, Esztergom élvezett árumegálHtást. Ez az árumegállítás azonban nem privilégiumon alapult és nem is a város joga volt (bár a város polgárainak hozott hasznot), hanem egyrészt azon a régi szokáson alapult, hogy a XI. században egyedül a király székhelyén működött pénzváltó és a külföldi kereskedők is ott kapták meg kiviteli engedélyüket, másrészt az erősen kifejlődött esztergomi vásárvámon, amely megállításra és szekereik felbontására kényszerítette a kereskedőket. Esztergom ezt a jogot — amint arra Pleidell rámutatott

188 — egészen 1337-ig élvezte. Esztergomon kívül a XIII. század folyamán csupán Buda tudta az 1244-i privilégiumban biztosított jogát érvényre juttatni. Sem a győri, sem a pozsonyi árumegállítás nem fejlődött ki ténylegesen. A győri privilégium ennek ellenére is becses felvilágosítással szolgál a XIII. század harmadik harmadában beállott eltolódásról. 1271-ben Esztergom 41