Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

rodott, és magánosok kezébe kerülve nehezítették a kereskedők mozgását az országban. 1290-ben azonban már egyre kevesebben tartoztak a vámkötelesek sorába. A kezdetet ezen a téren azok a kiváltságlevelek jelzik, amelyekben a király bizonyos sómennyiséget utalványozott évenként valamely egyházi intézmény részére és megengedte, hogy ezt a sómennyiséget a kérdéses intézmény az átvétel helyéről vámmentesen szállítsa el. Az első ilyen kiváltságlevelet úgy látszik az aradi káptalan kapta, ezt Pannonhalmáé és a zágrábi káptalané követte.

161 Az egyháziak a XII—XIII. század fordulóján nemcsak a királytól kapott sóra, hanem más áruikra is hasonló engedményt eszközöltek ki.

162 A befejező lépés az volt, hogy a király általában felmentette az egyházi földesúr népeit a vámfizetés alól.

163 Ez a folyamat IV. Béla alatt indult meg, s már 1290-re befejeződött. Az 1290-i rendelkezésnek az a része, hogy az egyháziak jobbágyai nem kötelesek vámot fizetni, alighanem a tényleges helyzet elismerése volt. Világi földesurak népeire vonatkozólag nem ismerünk ilyen felmentéseket, de több olyan oklevél maradt fenn, amelyben a király hospeseket ment fel a vámfizetés alól.

164 A felmentések tömeges volta nagyban hozzájárult az útvámok jelentőségének hanyatlásához. A felvázolt fejlődésből nem következtethetünk arra, hogy az útvámok jelentősége teljesen megszűnt. Amilyen mértékben a királyok lemondtak róla, ugyanolyan mértékben erőszakolták vámjaik érvényességét a magánföldesurak, akikre minden vámmentességadományozás újabb érzékeny veszteséget jelentett. A kezdeti királyi vámmonopólium, majd a felmentések és a vámok eladományozásának korszaka után a magánföldesurakkal vívott harc alkotta az útvámok fejlődésének harmadik, egészen Mohácsig tartó korszakát. A városi polgárok vámmentességének kezdetét a fehérvári kiváltságok fentebb már ismertetett pontja jelzi. Fehérvár „jog"-ának átruházásával más városok is megszerezték a vámmentességet, s pl. a nagyszombatiaknak így adományozott vámmentesség ugyanolyan megingathatatlan volt, mint a fehérváriaké. A XIII. század végén már nemcsak a fehérváriak, hanem általában a hospesek, vagy legalábbis a királyi hospesek kiváltságának tekintették a vámmentességet. Míg azonban a fehérváriak vámmentességét a már említett IV. Béla-féle oklevél alapján az egész középkoron át elismerték, addig a hospesek ilyen irányú kiváltságáról csupán a győri és a tordai privilégiumban hallunk,

165 s a XIV. század folyamán ilyen általános kiváltságról már nincsen szó. A városprivilégiumok egy része ugyan megemlékezik a vámmentesség kérdéséről, de sokszor előfordul az is, hogy a király a vámmentességet külön oklevélben biztosította a már privilegizált telep lakosainak. A kiváltság mértéke sem volt minden esetben azonos. Teljes, az egész országra kiterjedő vámmentesség mellett ismerünk területileg vagy árucikk szempontjából korlátozott vámmentességet is. A teljes vámmentesség birtokában volt Fehérváron kívül Nagyszombat, Győr (mindkettő a „fehérvári jog" alapján), továbbá Zólyom, Korpona, Pest és Torda.

166 A területileg korlátozott vámmentességek sorát az 1244-i körmendi 38