Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)
Nagy István: A manufaktúra-ipar kialakulása Pest-Budán = Razvitie manufakturnoj promyšlennosti v gorodah Pest i Buda 285-342
A manufaktúrák munkásainak munkakörülményeire és fizetésére vonatkozólag nagyon kevés adat maradt fenn. Kétségtelen, hogy a legelőnyösebb helyzetben a külföldről behívott munkások voltak, ezek bére jóval túlhaladta a hazai mesterlegények bérét. A kőműves- és ácslegények bére abban az időben nyáron napi 27, télen napi 24 kr volt (ezt 1792-től a drágaság miatt 27—30 kr-ban állapították meg). 248 A selyemiparban a külföldi mesterek napi 1 Ft-ot is elértek (1 Ft = 60 kr). 249 A Bakái—Zsuppán-féle manufaktúra külföldi posztófestője heti 8 Ft-ot kapott. 250 A belföldi, illetve a kevésbé igényes munkát végző segédek bére általában a hazai mesterlegények bérének felelt meg (kb. napi 25—30 kr). Áment Tamás, amikor üzeme megszűnése után a Valerotestvéreknél selyemszövő segédként dolgozott, hetenként 2—3 Ft-ot keresett (napi 20—30 kr-t). 251 A Bakái—Zsuppán-féle manufaktúrában a posztópréselő, a posztónyíró heti 3 Ft-ot (napi 30 kr-t), a ványoló heti 2 Ft 40 kr-t (kb. napi 27 kr-t) kapott. A szolga heti fizetése már csak 1 Ft 48 kr (napi 18 kr) volt. 252 A selyemfonónők heti 2 Ft 24 kr-t (napi 24 kr-t), a gombolyítók heti 1 Ft 30 kr-t (napi 15 kr-t) kaptak. 253 legkevesebbet a házi fonónők kerestek, napi 7—8 kr-t, azaz heti 42—48 kr-t. 25 * A manufaktúráknál voltak tehát igen magas és igen alacsony bérek is. Összehasonlításul közöljük a pesti és budai szőlőmunkások, napszámosok, az építkezéseknél foglalkoztatott munkások bérét. A városi tanács 1790-ben a szőlőkben végzett munkáknál nyáron 14—24, ősszel 10—16 kr-ban, az építkezéseknél nyáron 15—18, 17—20 kr-ban, az aratóknál, cséplőknél 24 kr-ban állapította meg a napszámot. A napszám általában napi 15—17 kr volt. 255 A betanított munkásnők tehát munkájukért általában a magasabb napszámbért kapták meg. A házi fonónők olyan rosszul voltak fizetve, hogy ennél még a legkönnyebb munkát végző szüretelők is többet kerestek, azaz napi 9 kr-t. Még kevesebb adat maradt fenn a tulajdonosok és munkásaik közötti ellentétekre, bérviszályokra, a munkások esetleges megmozdulásaira vonatkozóan. Ez azzal magyarázható, hogy a csak rövid ideig fennálló üzemeknél állandóbb munkásréteg még nem alakult ki. Sérelmeik orvoslásáért inkább az igényesebb külföldi munkások merték szavukat felemelni. Az óbudai filatórium munkásai pl. 1789-ben panaszt tettek a helytartótanácsnál, hogy a bérlő felsőbb utasítás ellenére azonnal felmondott nekik, s fizetésüket is beszüntette. (Ez a filatórium bukásával volt kapcsolatos.) A munkások azt hozták föl, hogy a vállalkozónak a velük 1784-ben kötött szerződés alapján erre nem volt joga. Fachini, a filatórium bérlője, ugyanis 1784-ben a dél-tiroli Roveredóból hívott be 20 férfi és női munkást. A munkásoknak a szerződés szerint szabad lakást, ingyenes gyógykezelést biztosítottak, s fizetésüket a feldolgozott selyem mennyisége után kapták. A szerződés kimondta, hogy a szerződött idő lejárta után a munkásokat még három hónapig kell foglalkoztatni. Ezt a pontot szegte volna meg a filatórium bérlője. 256 A Valero-testvérek 1800-ban olasz fonómesterükkel keveredtek viszályba. A Valero-manufaktúrában is fontonként fizettek a fonásért, s ily módon a fonómester és fia napi 54—54 kr-t keresett. Az olasz mester és fia keveselte ezt a 330
