Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Tóth András: Pest közterhei és városgazdálkodása a visszafoglalástól a Rákóczi-szabadságharcig = Die öffentlichen Lasten und der städtische Haushalt Pests in der Zeit von der Rückeroberung der Stadt bis zum Freiheitskrieg Rákóczis 213-240

életbevágóan fontos marhakereskedelmet). A kereskedelem fellendítését célozta az a javaslata is, hogy a nyugat-keleti forgalomban Bécs és Belgrád között egyedül Budán szedjenek harmincadot.

52 Jóllehet Pest polgárainak a kereskedelmi forgalom zavartalansága nagyon fontos volt, a harmincadkérdésnek mégsem ez a része érdekelte őket elsősorban, hanem saját harmincad- és vámmentességük az országos forgalomban. Ezt a mentességet — régi városi kiváltságokra való hivatkozással — korán kezdték követelni, kérésüket évente ismételték, azonban hosszú ideig nem értek el eredményt. 1698-ban történt ebben a kérdésben a döntő fordulat, nem csupán a mentesség, hanem a város általános politikai helyzete szempontjából is. Bz év szeptember 25-én ugyanis az uralkodó a város ismételt kérésére, tekintettel erőteljesen növekedő lakosságára és kereskedelmi forgalmára, biztosította a pesti polgárok mentességét a harmincad és a vámok (tributum, telonium) alól, valamint egyes, már szintén régen kért halászati- és malom jogokat adott számukra. A mentességi okirat hangsúlyozta, hogy mindez a szabad királyi városi jelleg elismerésének külső jeleként történik.

53 A városnak még hosszú ideig kellett küzdenie mind a harmincadmentesség tényleges megvalósulásáért, mind pedig a szabad királyi városi jelleg ünnepélyes, privilegiális elismeréséért; mindazonáltal az 1698. évi szabadalomlevél jelentős, a város gazdasági és politikai helyzetét megerősítő mérföldkő ezen az úton. A harmincadmentesség elismeréséért vívott küzdelem jól mutatja, hogy mennyire „nincsen abban semmi virtus", ha az udvari kamara szabadalomlevelet bocsát ki. A pozsonyi és a szepesi kamara azonnal kétségbevonta a mentesség jogosságát. Figyelmen kívül hagyták az 1698. évi szabadalomlevelet mint jogforrást, s egy 1687. évi rendeletre való hivatkozással szólították fel a várost a harmincad további fizetésére.

54 A város természetesen nem nyugodott ebbe bele: az igazgatósághoz és az udvari kamarához írt felterjesztéseiben erőteljesen követelte a mentesség elismerését. Az udvari kamara — amely ekkor már a városok pártján állt az igazgatósággal szemben — az igazgatóságot a város érdekeinek fokozottabb védelmére szólította fel. A magyar kamara szervei csupán 1700 végén ismerték el a város polgárainak országos harmincadmentességét.

55 Állandó nehézségeket okozott a terménytized behajtása is. A tized kérdése szorosan összefüggött a kamara és az egyházi szervek sajátos ellentétével. Már az 1686. novemberi utasítás úgy intézkedett, hogy a korábban az egyház által szedett tizedet kamarai kezelésbe kell venni. Az intézkedés mögött — mint láttuk — anyagi érdekek és politikai bizalmatlanság húzódott meg. A gabona, szőlő és gyümölcs után szedett

56 tized felől 1689-ben az uralkodó úgy intézkedett, hogy annak fele a püspöké legyen. Bzzel szemben Kollonich érsek, kamarai elnök, azt javasolta, hogy a püspökök és érsekek tizedigényét évente meghatározott összeggel (1200, ill. 2400 Ft) kellene megváltani. A kérdés súlyos nézeteltéréshez vezetett, amelynek során a kamarai igazgatóság azzal vádolta meg az esztergomi érseket, hogy a kamarai tizedszedést megakadályozni igyekezik, sőt a pesti plébánost fegyveres ellenállásra buzdítja.

57 A kamarái és 15* 227