Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)
Nagy Lajos: Rácok Budán és Pesten, 1686-1703 = Racy v Bude i v Peste, 1686-1703 57-101
• Pestre. Az 1690-ben Belgrádból elmenekült rácokból csoportos letelepítés Pesten nem történt, ezek közül az első években csak néhányan kerültek ide, egyéni vállalkozásból. 180 Nagyobb tömegű egységes letelepedés valahol Pest mellett történt, de ezek nem rácok voltak, hanem görögkeleti vallású menekült cigányok (Razische Zickeyner, vulgo das Faraische Volckh), akiket a kamarai administratio Popovich Metrophanus budai rác püspök felügyelete alá utalt. 181 A letelepítés pontos helyét nem tudjuk, de közel lehetett Pesthez, és a pestiek ezt a telephelyet Razisches Feldnek nevezték. 182 A rác betelepülés ütemének a megállapítására két forrás áll rendelkezésünkre, az egyik a Polgárkönyv, a másik a budai kamarai administratio telekhivatala által vezetett pesti Gewöhrprotocoll. 183 Egyikből sem remélhetők megbízhatóan teljes adatok, hiszen nem minden betelepedőt vettek fel polgárnak, s nem minden új lakos váltotta ki a teleklevelét. Más forrás híján meg kell elégednünk ezekkel, mert a belőlük nyert adatok legalább valamilyen alapot adnak a betelepülés körülményeinek tisztázásához. A polgárkönyvben Teleklevéllel rendelkező szereplő rácok szama 184 rácok száma 1687 4 2 1688 — 1 1689 4 — 1690 3 _ 1691 3 — 1692 12 12 1693 8 1 1694 20 — 1695 1 _ 1696 6 — 61 16 Tehát nagyobb arányú betelepedés 1692 után történt, de évenként igen változó arányban. A betelepülők között óhitűek és katolikusok egyaránt voltak. A 61 felvett rác polgár közül 14-nél megjelölték, hogy katolikus. Legnagyobb számban az iparosok voltak, 22-en, gazdálkodók 10-en, napszámosok 9-en, kereskedők 4-en, katonák és nők 2—2-en, fuvaros, halász és hajós pedig 1-—1 volt. Kilencnek a foglalkozását nem jelölték meg. A betelepedők származáshelyére semmi adatunk nincsen. A fenti adatok csak a rác polgárokra vonatkoznak. Olyan összeírás, mely Pest város egészéről készült volna, s a város összes lakóiról tartalmazna adatokat, csak egy maradt ránk, 1696-ból. 185 Ez az összeírás a háztulajdonosok neveinek sorrendjében közöl adatokat a város lakos87