Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Bónis György: S. Stelling-Michaud, L'université de Bologne et la pénétration des droits romain et caconique en Suisse aux XIIIe et XIVe siecles. Genéve, 1955. (Travaux d'humanisme et renaissance XVII.) 567-570

eltörli a represszáliákat, védelmébe fogadja a hallgatókat (ekkor már elsősorban a kánonjog tanulóit), mestereik vagy a püspök joghatósága alá rendeli a nem bolognai diákokat (scolares foreuses), de városi juriszdikció alatt hagyja a bolognaiakat (scolares cives), és ezzel mintegy szentesíti a hallgatóság két egyetembe való szervezkedését. De nem a császárság volt az egyetlen hatalom, amely az izmosodó jogi stúdium irányítását meg akarta szerezni. A bolognai commune 1189-ben elrendelte, hogy a doctor es tegyenek esküt, miszerint nem fognak más városban tanítani. Még szorosabb köteléket jelentett a város részéről díjazott tanszékeknek a XIII. században kiépített rendszere ; ezáltal a doktorok, többségükben bolognai polgárok, lassanként teljesen függő helyzetbe kerültek a városi hatósággal szemben. Ezért maradtak ki a kis societas-okból tömörülő két (citra- és ultramontán) universitasból, a hallgatók autonóm szervezeteiből, melyeknek alsóbb egységei az eredet szerint tagozódó nációk voltak. Az egyetemek igazgatásának, a statútumok megalkotásának jogát a tanároktól a két demokratikusan választott rektor vette át, a nációk választotta tanácsosokkal együtt. A város 1250-ben ismerte el ezt a helyzetet, mely egy alig későbbi statútum szerint azt jelentette, hogy a tanárok is kötelesek engedelmeskedni a rektornak. A professzorokat a diákság választotta a doktorok közül, s az autonóm hatóságok szabták meg — az anyag elosztásáig terjedő részletességgel —• az előadások rendjét is. Ugyanakkor kinyújtotta kezét az egyetem felé a pápaság is, mely Európa többi stúdiumait már kezdettől fogva irányította és ellenőrizte. III. Honorius 1219-ben a bolognai székesegyház esperesének hatáskörébe utalta a doktorrá fogadást, tehát a licentia docendi megadását, melyre a tanárok kollégiuma megfelelő vizsgák után tett javaslatot. A bolognai archidiaconus azonban sohasem tudta elérni azt a befolyást, amelyet pl. a párizsi egyetem kancellárja élvezett : az egyház fennhatósága a megerősödött laikus testülettel szemben inkább névleges maradt. Az egyetem annyi hasznot húzott belőle, hogy sorozatos pápai bullák erősítették meg a Bolognában kapott doktori fokozat egyetemességét, az itt végzett hallgatónak ubique terrarum gyakorolható tanítási jogosítványát. Az egyházi fennhatóság elleni harc mellett az egyetem tovább küzdött a városi beavatkozás ellen. A szervezett diákság legerősebb fegyvere az elvándorlás volt, mely a XIII. század első negyedében több bolognai típusú jogi stúdium alapítására vezetett (Vicenza, Arezzo, Padova, Vercelli). Amikor azonban II. Frigyes megalapította a Bologna vetélytársának szánt nápolyi egyetemet (1224), a diákok a városhoz közeledtek. A fossaltai győzelem után a város több kedvezményt adott nekik; ezentúl az idegen diákok is polgároknak (filii populi) számítottak, javaik is a polgárokéhoz hasonló védelmet élveztek. Az interregnum óta az egyetem felügyeletén a pápa és a város osztozkodtak. A polgárság belső harcai mindig érzékeny veszteséget jelentettek a stúdiumnak, így az 1274-i guelf győzelem több kiváló professzor elűzésével járt. 568