Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Bónis György: S. Stelling-Michaud, L'université de Bologne et la pénétration des droits romain et caconique en Suisse aux XIIIe et XIVe siecles. Genéve, 1955. (Travaux d'humanisme et renaissance XVII.) 567-570

A városiakkal folyó viszálykodások hátterében javarészt anyagi kérdések húzódtak meg. Dante, az egykori bolognai diák, tengernyi bolognait kárhoztatott a pokol nyolcadik körébe, és még a tehetősebbek is gyakran jutottak pénzzavarba. A tankönyveket, hacsak a szegény diák nem maga másolta őket a könyvkereskedőnek fizetett kölcsöndíj fejében, olyan összegért lehetett csak megvásárolni, ami a hallgató egy vagy több évi ellátására volt elegendő. Ezért a szülőkhöz intézett pénzkérő levél az artes keretében tartott fogalmazási gyakorlatoknak leggyakoribb példája. De ha az átutalás késett, ha valamilyen költséges passzió vagy bevásárlás pénzt kívánt, ők is kölcsönre szorultak. Még inkább kölcsönre fanyalodtak a sovány erszényű hallgatók. Ezen a réven lendítette fel a stúdium Bologna hiteléletét. Az ezres létszámú vagy még népesebb egyetem fejlesztő tevékenysége nélkül nem alakult volna ki olyan nagy pénzforgalom. Bolognai és idegen bankárokból egész üzletnegyed alakult ki a Porta Ravegnana környékén. A hiteleket rövid (1—6 havi) lejáratra, egyetemes kezesség mellett folyósították. Minthogy a kamatszedést az egyház tiltotta, a kötelezvénybe már a kamattal megnövelt összeget írták be ; később a városi statútum évi 20 százalék kamatot engedélyezett. A követelést bármelyik kezesen be lehetett hajtani, sőt ezek a hitelező engedélye nélkül el sem hagyhatták a várost. Azért nemegyszer előfordult, hogy valamelyik hallgató inkább veszni hagyta zálogba vetett könyveit, és szépszerével elillant a városból. Számos félbenmaradt jogászpályának ilyen anyagi nehézségek az okai. Végezetül vessünk egy pillantást az Alpokon túli intellektuális vezető réteg kialakulására. St.-M. a lehetőség szerint minden ismert svájci diák szociális helyzetét és pályafutását felderíti. És ebből az egyénekig menő vizsgálódásból rendkívül érdekes eredmények származnak. A mai Svájc területéről összegyűjtött 220 diák közül kb. 10 került ki a régi grófi nemzetségek (Habsburg, Tierstein, Aarburg) papi pályára küldött ifjabb fiai közül, s ezek mind fényes pályát futottak be, többen pl. püspökségre emelkedtek. A helyi nemességet (Edelfreie) 18 diák képviselte, ezekből diplomaták, egyházi bírák, jogtanárok lettek. A lovagok rétegéből legalább 23 jött, köztük laikusok is ; mint grófok és főpapok tisztségviselői, vagy városi polgármesterek, tanácsosok bukkantak fel utóbb. A valamikor szolgarendű ministerialisok, a lovagság felé emelkedő réteg tagjai, mintegy 30 diákot adtak, kik közül jelentékeny férfiak emelkedtek ki. Jellemző, hogy a svájci városok gazdasági erejének megfelelően a polgárság a létszám egynegyedét meghaladó, kb. 60-as csoportot küldött Bolognába ; még egészen kis városkákból is jöttek diákok. Az egyházi-világi összetétel kb. 80 : 20 arányú, de itt figyelembe kell venni, hogy nem minden klerikusból lett pap. Ezek a számok beszédesen bizonyítják azt, amit — nemegyszer frázisszerűen —művelődési monopóliumként szoktunk említeni. Nem a kiválóak, a tehetségesek jutottak el Bolognába, és nem is azok tudtak elvergődni a doktorátusig, hanem azok, akiknek pénzük volt a tanulásra. 569