Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Sipos Aladár: Budapest gyáripara, 1919-1933 = Fabrično-zavodskaâ promyšlennost' Budapešta 475-553

Ez a táblázat világosan mutatja az egyes iparágak eltérő fejlődési irányzatát. legnagyobb mértékben azoknak az iparágaknak a termelése csökkent, amelyek nagyrészt termelési eszközöket állítottak elő. Ez annál figyelemre méltóbb tény, mert ezeknek az iparágaknak a fejlődése — főleg a vas- és fémiparé és a gépgyártásé — a válság előtt is lassúbb volt, s mert a válságnak ez az alakulása épp a legnagyobb forradalmi tradíciókkal rendelkező munkásrétegeket tette leginkább próbára. A második csoportba, ahol a termelés visszaesése sokkal kisebb arányú volt, az élelmezési, a ruházati és a sokszorosító iparok tartoznak. Ezek közös sajátossága az volt, hogy túlnyomórészt olyan cikkeket állítanak elő, amelyekről a legnagyobb nyomorban is a legnehezebben mondhatnak le a fogyasztók, másrészt ezek az iparágak már a válság előtt is védve voltak a külföldi versenytől. E két csoportba sorolt iparágak termelése lényegében párhuzamosan haladt Magyarország ipari termelésével. A harmadik csoportban található ipari főcsoportok termelési értéke a válság alatt kisebb mértékben csökkent, sőt a válság alatt is emelkedett. Az idesorolt iparágak közül a bőr- és a papirosipar helyzete lényegesen rosszabb volt a fővárosban, mint vidéken. Ennek okait az egyes iparágak tárgyalásánál világítjuk meg. Ami mármost az ipari termelés egyenlőtlen esését illeti, ez összefügg az 1920-as évek iparfejlődésével. Voltak ugyanis olyan iparágak — textil, papír-, vegyészeti ipar —, amelyek a válságot megelőző években nem tudtak odáig fejlődni, hogy a belső piacot elláthatták volna árukkal. Ezeket az iparágakat a válság alatt a piac rendkívüli összezsugorodása sem késztette arra, hogy termelésüket lényegesen csökkentsék, hiszen a finánctőke állama a devizakorlátozások és főleg a behozatali engedélyek rendszerével a külföldi áruk kiszorítása révén biztosította részükre a hazai piacot. Az 1931. évtől kezdve sorozatosan életbeléptetett behozatali tilalmak következtében 1933 elején már gyakorlatilag az összes külföldi készáruk behozatala „tilos", azaz : a kereskedelmi minisztérium esetenként adott engedélyéhez kötött volt. A kontingens-rendszer, amelynek alapján lényegében az egész megmaradt magyar iparcikk behozatal lebonyolódott, melegágya volt a protekcionizmusnak, a korrupciónak, és elzárta a lehetőségét annak is, hogy a külföldi verseny mérsékelhesse a magyarországi ipari árakat. A magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége viszont magához ragadta a behozatali engedély-kérelmek „véleményezése" címén a készárubehozatal adminisztrálását, és e hatalom birtokában a GYOSZ ahol csak lehetett, egyszerűen megtagadta a behozatali engedélyek kiadását, ahol pedig ezt a külföldi államok tiltakozása miatt nem tehette, a gyáripar strómanjainak juttatta a behozatali kontingenseket, import-kartelleket hozott létre stb. Mindezzel elérték, hogy a válság alatt a készáruimport mennyisége az 1929. évinek több mint negyedére zsugorodott össze.

125 Egyes áruknál a csökkenés még nagyobb volt : pl. a pamutipari készáruk behozatala 1929 és 1933 között 124 millió pengőről 6 millió pengőre esett vissza. 516