Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Fügedi Erik: Topográfia és városi fejlődés a középkori Óbudán = La topographie le developpement urbain a Óbuda (Vieux-Buda) médiéval 7-56

tudunk a város lakosságának összetételéről, semmit a város jogi helyzetéről. Tudjuk, hogy a városlakók közt az előkelők kísérete és a királyi szálláshely személyzete mellett bortermelő agrárlakosság és kereskedők éltek a városban. Fel kell tételeznünk iparosok jelenlétét is, bár erről maguk az oklevelek hallgatnak. Jogi szempontból a középkori városok önkormányzatának semmi nyoma sincs, nem tudjuk, ki vezette a város, ügyeit, és ki kikkel együtt ítélkezett a lakosok közt felmerülő peres, ügyekben. 1212-ben ezt a gazdasági szempontból városnak tekinthető telepet a középkori polgárság természetes szövetségese, a király a budai prépostnak adományozta el. Az adományozással együtt megszerzett immunitás tényleges keresztülvitelét azonban részben a polgárság akadályozta meg, részben az tette lehetetlenné, hogy az immár préposti városban továbbra is fennmaradt a királyi székhely. A lakosság Összetételében látszólag semmiféle változás sem történt egyelőre, a gazdasági helyzet ugyan a kereskedelmi kapcsolatok nagyarányú változását mutatja, de ez nem befolyásolta Óbuda helyzetét. A polgárság eredményesen vette fel a harcot a prépost ellen is, 1243-ban elérte, hogy a király a prépost bírói joghatóságát a polgárság javára korlátozta. Nyilvánvaló, hogy ezek az eredmények elsősorban a királyi székhely jelenlétének voltak köszönhetők mind gazdasági, mind jogi téren. Az ideális állapot azt követelte volna, hogy a prépost elleni harcban a polgárság még jobban összeforrjon és kiverekedje magának a teljes gazdasági és jogi függetlenséget. A XIV. sz. folyamán, a város fejlődésének harmadik szakaszában mégsem ez történt. A királyi székhely elköltözésével megritkult a polgárság, megszűnt a kereskedelem. A gazdasági hanyatlással együtt járt a jogi is. 1355-ben az egységes Óbuda helyén két külön magánföldesúri mezővárost hozott létre a királyi rendelkezés. Ezután élénk gazdasági életnek már a nyomait sem találjuk meg, a megmaradó agrárlakosság és a fejletlen ipar a nagybirtokok központját alkotó mezővárosok életét élte tovább a török hódoltságig. Ügy hisszük, Óbuda fejlődése jellemző példája a magyar várostörténet első fejezetének. A két világháború közt Schünemann erről a fejezetről azt állította, hogy nem létezett, mert a nyugati városlakó elemek betelepüléséig nem volt Magyarországon olyan társadalmi erő, amely városokat hívhatott volna életre. Vele szemben Pleidell Ambrus a római kontinuitás mellett szállt síkra. Pleidell dolgozatának elvitathatatlan érdeme, hogy a kutatás figyelmét a kontinuitás kérdésére irányította, eredményeit azonban a régészet nem igazolta teljes mértékben. Schünemann tagadó álláspontjával azonban — éppen Óbuda esetében — foglalkoznunk kell. A középkori városról ugyan számos ideális képet rajzoltak a múlt század végén és a századforduló korában, de a város fogalmának, meghatározása mégsem sikerült. Schünemann is elismerte, hogy pontos definíciót a középkori városról nem alkothatunk, mert minden meghatározás a meghatározó szempontjának érvényesíté40