Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása, 1839-1880 = Die Entwicklung der Mühlenindustrie Budapests, 1839-1880 315-422

az 1866. évi 1 830 000 métermázsáról több mint háromszorosára, 5 743 000

J métermázsára emelkedett. Az 1869-ben fennállott malmok közül akár a Hengermalom, akár a Concordia malom teljesítőképessége külön-külön meghaladta a budapesti malomipar 1862. évi összes teljesítőképességét. De a három legnagyobb malom kapacitása 1869 végén több volt, mint 11 malomé 1866 végén. Magyarország 1870 és 1880 között átlagosan évi 16,6 millió métermázsa bvízát termelt. A budapesti malomipar az ország egész búzatermésének 1

/

3-át tudta volna megőrölni. Tényleges őrlése azonban ezen alul maradt, s kapacitásának alig 60%-át érte el, főleg azért, mert 1870-től kezdve több éven át gyenge termése volt az országnak. A ténylegesen feldolgozott évenkénti átlag 3,3 millió q az átlagos gabonatermés 20%nak felelt meg.

32 A budapesti malomipar újratermelő-képességének hallatlanul gyorsan végbement nagyarányú kibővülésében része volt az 1867-ben meginduló alapítási láznak, amely a hitelintézeteket megelőzve, közvetlenül a malmok felé fordult. Mindazok a kedvező feltételek, amelyek az 1860-as évek elejétől a budapesti malomipar piaci lehetőségeit megalapozták, az 1867 és 1868-as években véletlen tényezők — mint pl. a rendkívül jó termés — által is erősítve, kibontakoztak. Az árugabonatermelés növekedése, a városi lakosság számának, különösen Pest lakosságának gyors szaporodása, a belső piac viszonylagos bővülése, a vasútépítkezések megindulása, a hitelrendszer kibontakozása, ugyanakkor Nyugat-Európában az ipari forradalom meggyorsulása alapján kibontakozó külső piaci konjunktúra, rohamosan megnövelte a lisztszükségletet: és főleg a liszt minősége iránt támasztott igényeket. Az Őrlési technika elmaradt fokán álló vidéki parasztmalmok ezrei és tízezrei — s nemcsak Magyarországon, hanem a szomszédos nyugati államokban, Ausztriában és Németországban is — nem tudtak megfelelni a fokozódó mennyiségi,, s különösen a minőségi követelményeknek. Ilyen kedvező viszonyok közepette a pesti kereskedők nagymalmai 1867—1868-ben igen jó üzleti eredményeket értek el. A kiviteli üzlet szépen fejlődött : Észak-Németország, Anglia, valamint Brazília egyes városai, Pernambuco, Bahia, Riogrande a legfinomabb, a luxus sütéshez való lisztet, Dél-Németország és Svájc a középminőségűeket, az osztrák tartományok (a I^ujza, Árpád, Első Budapesti és a Pannónia malomnak Prágában lisztlerakatuk volt),

33 valamint esetenként Hollandia és Belgium a közönséges minőségűeket vásárolták. A liszttermelés növekedése és a bő gabonatermések azonban mégis heves versenyharchoz vezettek : 1869-ben a malmok profitja csökkent, amelyet részleges üzembeszüntetések és veszteséges eladások követtek.

34 A veszteségeket a malomvállalatok termény- és lisztspekulációval akarták kiküszöbölni, és olyan méretű spekulációt folytattak, amely nem állt arányban anyagi eszközeikkel.

35 Mindehhez járult az 1869. évi pénzválság, amelynek következményeit—bár termelésük növekedett — valamennyi pesti malom megérezte, és 1869-ben kettő kivételével 380