Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása, 1839-1880 = Die Entwicklung der Mühlenindustrie Budapests, 1839-1880 315-422

18 960 főre ment, de ebben a létszámban a céhes ipar munkásai mellett a gyárak munkásai közül csak a szakmunkások szerepeltek.

98 így érthető, hogy amíg a népszámlálás szerint a malmok összes keresőinek létszáma 274 főre ment, addig a kamarai jelentések alapján kizárólag a gőzmalmok munkáslétszáma elérte a 474 főt. Az 1862. évre már a kamarai jelentés sem közölte a gőzmalmok munkáslétszámát. Tudjuk azonban, hogy ebben az időben a Pesti Hengermalom munkáslétszáma 100—115 fő között váltakozott, s a munkások mellett egy főmolnárból, 19 hivatalnokból s számos elárusítóból állt a személyzete. A Werther-féle termény udvar munkáslétszáma az 1853. évi átlagosan 160 főről 1859-ig 350 főre emelkedett. E létszámból — mivel malmának teljesítőképessége túlhaladta a Hengermalomét, a malomiparra 120 főt számíthatunk. Ugyancsak 120 főre tehető a Barber fiai-féle malom munkáslétszáma az 1854. évi 50 főnyi átlaggal szemben. A Blum-féle malom 1853. évi 30 főnyi munkáslétszáma 1862-ig a teljesítőképesség növekedésével 90 főre nőtt. A Berger és a Haggenmacher malmok munkáslétszáma 50—50 körül mozgott. A malmok teljesítőképességének és 1859. évi létszámuknak figyelembevételével a hat gőzmalom együttes munkáslétszáma 1862-ben 550 főre tehető. A gőzmalmok munkásainak munkaviszonyairól csak a Haggenmacher-féle Ördögmalom

99 és a Pesti Hengermalom adatai állnak rendelkezésünkre. Az Ördögmalomban 1861-ben 36 munkás dolgozott 60 krajcártól 2 forintig terjedő napszámbér mellett. A ránk maradt bejegyzés szerint a tulajdonképpeni malomszemélyzet 1 főmolnárból (2 frt), 3 almolnárból( 1,50és 1,25 frt), 12„tisztítóból" (0,60—1,15frt), 2 szitaőrből (Pájdler, Beutler, 0,95 frt), 2 felöntőből (0,90 frt) és. 3 lezsákolóból (Mehlfasser, 1 frt) állt. Volt még melletük 1 gépész és 2 fűtő (1,10 frt), 1 kőélesítő (1,25 frt), egy raktárnok (1,25 frt), 3 raktári munkás és 4 kocsis ( 1 frt), valamint 1 zsákporoló (80 kr). Az átlagos napibér valamivel 1 frt felett állt. A 36 munkás között egyetlen magyar nevű akadt (Halmos János) mégpedig a legalacsonyabb bérkategóriában, míg a többiek neve vagy német volt, vagy németes hangzású, és az utóbbiak viselői feltehetően svájciak voltak (pl. Hunke, Tüll, Jurg, Hanus, Borle, Patrick). Az 1850-es évek végén a Hengermalom malommunkásainak napibére 65—95 krajcár között mozgott és havonta 50 font 3-as liszt is járandóságukhoz tartozott. A malom a nagy ünnepek kivételével és a vasárnapi és ünnepi 9—12 közötti istentiszteleti órákat leszámítva, egész éven át nappal és éjjel szakadatlanul üzemben állt, és ennek megfelelően a munkások két 12 órás műszakban dolgoztak, kétszer félóra pihenővel. A malomhoz tartozó technikai műhelyekben a kovácsok, lakatosok, esztergályosok, ácsok, kőművesek, gépkezelők és fűtők munkaideje 12 1/2 óra volt 1/2 óra. pihenővel. A munkaviszonyt ,,munkarend"-be foglalták. Mindkét fél részéről 8 napos felmondási idő volt „szigorú szokásban". A Hengermalom saját betegpénztárral rendelkezett, melynek tagjaitól járulék fejében minden forint kereset után 2% krajcárt vontak 350