Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása, 1839-1880 = Die Entwicklung der Mühlenindustrie Budapests, 1839-1880 315-422

át „a legújabb műmalmászati-rendszer szerint, s ennek segítségével a legfinomabb lisztfajtákat állítja elő."

86 Bbben az időben Magyarország volt az egyetlen ország, ahol a „műmalmászatot" űzték, s a világpiacon versenytársa egyelőre nem akadt. A pest-budai malomipar és néhány vidéki malom — mint például a debreceni István Malom — alapította meg a magyar liszt „nagy és valóban megérdemelt jó hírnevét". A magasőrlési eljárással 0-tól 6-ig terjedő számozású, hétféle finomságú liszt készült a pest-budai malmokban. A többszöri osztályozás, szitálás, tisztítás eredményeként a 0-ás és l-es számú liszt olyan tiszta fehérségű és jó minőségű volt, amilyen másutt nem késztilt. A nyilvános nemzetközi elismerést az 1862. évi londoni kiállítás hozta meg, amelyről Kautz Gyula így számolt be : ,,A gabonával közvetlen összefüggésben kitűnő finomságú és jeles minőségű lisztünk díszelgett a kiállítási palotában és pedig oly tekintélyes módon, hogy e cikk tekintetében velünk versenyző kiállító alig — fölöttünk álló ország egy sem találkozott. Ennek tulajdoníthatni azon valóban bámulattal párosult elismerést és figyelmet, amelyben hazai tárlatosztályunk e kiállítmánya egyáltalán részesíttetett, s azt, hogy a kiállítók mindnyájan kitüntető érmekre és dicsérő okmányokra egyhangúlag méltóknak nyilváníttattak. Megannyi serkentő indok arra, hogy honfiak az főfontosságú s idővel felette nyereségessé válható nemzeti iparág iránt mind nagyobb mérvben forduljanak s azt tökélynek és üzletterjedelemnek lehető legmagasabb fokára emeljék."

87 Kitüntetést kaptak a kiállításon lisztjükért Barber fiai, Blum János és a Pesti Hengermalom, — árpadaráért Werther Frigyes.

88 A pest-budai malomipar állapota e fejlődési szakaszának végén, a pesti kamara 1862. évi jelentése szerint az előző három év sikerei alapján, „virágzónak mondható". Bár a műmalmok folytonosan szaporodtak, a termelés telítődéséről még szó sem lehetett, sőt a „nagyobb tőkék és a nyerészkedés mindinkább nagyobb előszeretettel fordul a malmok alapításához". Hosszú időre biztosítottnak volt tekinthető a „műmalmászatban" a nagy nyereség, mert amennyi ebből a szaporodó belföldi verseny által elveszett, „azon előrehaladásban, melyet éppen ismét maga a verseny az iparágra nézve a műtani üzletvezetés tökéletesítésében", a munkaerők képzésében és végül a lisztkereskedés kifejlesztésében maga után fog vonni, kárpótlást talál,

89 — azaz még nagy lehetőség áll a malomipar előtt, elsősorban a technika fejlődéséből eredő extraprofit szerzésére. A pest-budai műmalomipar virágzó állapotát újratermelésének gyors ütemű bővülése igazolja, amellyel a piaci konjuktúrát igyekezett kihasználni. 1851-ben a két testvérvárosban a Hengermalom még egyedül állt, s termelési kapacitása 100 000 métermázsára ment ; 1862-ben már hat nagymalma volt Pest-Budának, 616 000 métermázsa termelőképességgel, és egy-egy malom átlagos kapacitása elérte a Hengermalom 1851., évi termelési színvonalát. Az elért eredményben — nem egyenlő arányban — a Hengermalomnak és az 1850-es évek közepéig keletkezett 347