Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Sándor Vilmos: A budapesti malomipar kialakulása, 1839-1880 = Die Entwicklung der Mühlenindustrie Budapests, 1839-1880 315-422

soknak viszonylag nagy tömegét nevelte fel és gyűjtötte össze. Ha az 1856. évi állapotot vesszük alapul, akkor a Pest-Budán gőzgéppel működő ipari üzemek számának egyharmada, a gőzgép-lóerő fele és a munkások több mint 80%-a, kb. 3800 fő — Óbudán, illetőleg Budán volt található. Az óbudai hajógyár nemcsak a legkülönbözőbb szakmák munkásait gyűjtötte egybe, s nemcsak Nyugat-Európa minden országából, hanem az óbudai lakosságon belül is kialakított egy szakmunkás réteget. Ennek eredményeként például 1858-ban a budai üzemek gőzgépeinek kezelésével megbízott 33 munkás közül 16 pest-budai születésű volt, 9 magyarországi, 4 osztrák, 2 cseh, 1 svájci és 1 német származású,

46 azaz a munkások 3

/

4 része Magyarországról származott, míg a pesti üzemekben általában a külföldi származású munkások voltak többségben, így tehát a keletkező malmok Budán kéznél találták a legkülönfélébb szakmák munkásait, míg Pesten, a nagyobb kereslet mellett, állandó volt a hiány szakmunkásokban és betanított munkásokban. A korszakunkban keletkezett malmok, amikor egy kivételével a telephelyük megválasztásában nem követték a Hengermalmot, vállalati formájukban valamennyien különböztek attól. Valamennyi egyéni vállalatként jött létre, s bár keletkezésük az ipari vállalatok fejlődésének két fő útja : a kereskedelmi tőke ipari vállalkozása és a céhes vagy kézműves iparból szervesen kinövő út között oszlott meg, e két típuson belül is változatos képet mutattak. így pl. az időrendben közvetlenül a Hengermalom után létesült Werther-féle malom, bár ipari tőkés létesítette, mégsem sorolható egyértelműen a szerves fejlődés útján keletkezett ipari vállalatok közé ; ugyanakkor az e korszak gépgyártására jellemző fejlődési útnak, amikor valamely ipari üzem a gépgyártás hiányában maga állította elő gépeit — amint ezt a Hengermalom esetében láttuk —, kezdetben az ellentétes típusát képviselte. Werther Frigyes ugyanis — mint már volt szó róla — gépkészítőként kezdte pályafutását. 1831-ben vándorolt be Magyarországra s a szeszfőző készülékek gyártási eljárásának javításával foglalkozott. Egyes uradalmak szeszfőzőit átalakította és díjazásként az általa javított eljárás révén nyert terméktöbblet felét kapta. Más uradalmakban újonnan is berendezett gőzzel működő szeszfőzőket. 1837-ben Budán, a Krisztinavárosban telket vásárolt és üzemet létesített, amelyben szeszfőző készülékhez szükséges alkatrészeket gyártott. 1842-ben üzemét megnagyobbította és áthelyezte Buda-Ujlakra a várostól vásárolt telekre. (7. sz. kép.) 1847 körül Werther műhelyében sör- és ecetgyártáshoz szükséges eszközöket, felszereléseket, emelő- és szivattyúgépet, cséplő, szecskavágó és másféle mezőgazdasági felszereléseket gyártott.

47 1851-ben a gépműhely mellett már szesz- és élesztőgyára is működött, egy 12 lóerős, majd 1852-ben már két — 8 és 16 lóerős — gőzgéppel. A gépműhely évenként 15—20 000 bécsi mázsa fémanyagot dolgozott fel 120—200 munkással. A fennállása óta készített gőzüzemű szeszfőző készülékek száma meghaladta a 100 db-ot, s a készülékeket nemcsak Magyarországon, hanem az örökös tartományokban is elhelyez342