Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

késénél ; a valóban jó muzsikusok ugyanúgy megbízhatóbb anyagi alapú színháznál kerestek elhelyezkedést, mint a színészek.

53 Vajon fennáll-e „több budai polgár"-nak az a vádja, hogy a színház a közönség magatartása miatt lesz kénytelen becsukni?,, . . .jelenleg a túlnyomó idegen-ajkú lakosság, mely a veszély idején ugyan velünk szokott tartani, de midőn magát már biztonságban érzi, és igényei kielégítvék, — a mi nemzeti érdekeinktől elválva, — ezen, az akkor köz-lelkesedéssel felkarolt intézetet elhanyagolja ; és így az magára hagyatva meg fog szűnni..." Ez a dicséretnek is beillő bírálata a német és szerb polgárságnak, hogy ti. a roszban a magyarok mellett van, csak jó időkben közömbös — természetesen nem volt helytálló. A polgárok — mint láttuk— a maguk módján támogatták a színházat, de mivel ez a színház tipikusan a kispolgárság színháza volt, ennek az igényeit kellett volna kielégítenie. Ezt népszínművek, de még inkább operettek színrehozásával tehette volna. Mindkettőhöz legalábbis közepes színészek, jó zenekar és tetszető díszletek kellenek. Ilyenek, részben a bizottság és Molnár rossz gazdálkodása következtében beállott pénzhiány miatt, nem voltak. Maradt a kosztümös dráma és a társadalmi vígjáték. Ezeknek a kiállítása olcsóbb, de Pestnek volt két olyan színháza is, egy magyar és egy német, ahol a polgár sokkal jobb történelmi tragédiát és — a Nemzetiben — páratlan szalonvígjátékot kaphatott. Miért jöttek volna az emberek ezért a Népszínházba? Molnárt a gondok, a sok támadás — elsősorban a Budai Népszínház bérlete után áhítozó vidéki igazgatók részéről — megingatták. „ . . . azon igazságtalan vélemény kezdett felőlem elterjedni, hogy én a népszínháznál csupa önérdekből nem engedem át a tért más igazgató vagy vállalkozónak". „Nyolcz éve, hogy szakadatlanul ez intézet ügye 's érdekében munkálkodtam 's mint színész is fölvirágzására törekedtem. Amivel mint vidéki színigazgató bírtam, a mit kaphattam szerezhettem — az mind itt van és itt is marad a népszínház falai közt."

54 A város színházi bizottsága már régen nem érdeklődött a színház iránt, amelynek a művészi színvonala kifogásolható, a bevételei pedig katasztrofálisak voltak. Kapva-kaptak hát Molnár lemondásán. Buda még a szabadságharc, illetőleg a rémuralom idejének óriási anyagi veszteségeit nyögte. Az a telek, amelyet a színház kedvéért a I^ánchíd Társulattól magához váltott, nyolc-kilenc esztendő alatt hatalmas értékemelkedést ért el. Eladása sokban segített volna a pénzügyi helyzeten. Elhatározták tehát értékesítését, a színház lebontását, s a budai magyar színjátszást áttelepítették a németektől elvett Várszínházba. Molnár Györgynek igaza volt, amikor a városnak ezt a cselekedetét hibásnak, oktalannak bélyegezte. Gsak az a kár, hogy szavai vajmi kevés hatással voltak az illetékes tényezőkre, s a színház-lebontási mozgalom nem állt meg a kis Budai Népszínház megsemmisítésével.

55 1870-ben felrobbantották a tömör, támpillérekkel védett faiakat, liogy helyébe a Kereskedelmi Minisztérium épületét emeljék, amely 1944—45-ben tönkrement. 299