Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

társulat ifjú szendéit csodálják, részint öregek, hogy ifjúkori emlékeiken elborongjanak. Molnár végigjátszotta megszokott vidéki műsorát, éppen úgy, mint Szegeden vagy Debrecenben tette volna, s a jól összetanult poros daraboknak meg is volt a maguk rokonszenvező közönsége.

19 A népszínművek azonban többet nyújtottak jól betanult kosztümös képsorozatnál. Oka ennek is elsősorban Molnár rendezői tehetsége volt. Saját szavai szerint színházának „kitűnő egyénei voltak, . . . kik különös pezsgő elevenséggel és eredeti vonásokkal egyénítették szerepeiket". Kórusa és táncszemélyzete „csupa friss virágszálból állott, kik a pajzánságot a szilajságig vitték s kardalaikkal, karének melletti tánczaikkal mindenütt elragadták a közönséget". A Nemzeti Színháznál az volt az általános szokás, hogy az énekesszámokat az operai kar adta elő, táncolni pedig a balletkar táncolt. Természetes, hogy ebben sok az erőltetettség, s ez azonnal nyilvánvalóvá vált, mihelyt Molnár a maga reálisabb elképzelését színpadra hozta, hogy ti. az ünneplő paraszti tömeg ugyanazon tagjai énekelnek, táncolnak, úgy, amint egy aratóvagy szüreti mulatságon tényleg lenni szokott. A népszínművek nem voltak újak. A Pünkösdi királynő, a Szökött katona, a Peleskei nótárius tisztes színi pályára tekinthettek vissza, azonban a budaiak „nagy kedvvel is játszották ... és mert mindenütt szerették, egy-egy városban többször is és gyakran . . . adták, úgy ment közöttök . . . mint a karikacsapás". „Olyanok voltak, mint falu alatt a pázsiton cziczázó, ünneplő nép."

20 Milyenek lehettek valójában Molnár népi jelenetei? Talán nem tévedünk, ha azt tartjuk, hogy teremtő tehetségének ez a nehezen visszaidézhető megnyilatkozása nem veszett el teljesen. A művészetek hatnak egymásra. Egy kor festészetéből mindig sokat megláthatunk a kor színpadjáról is. Ha megnézzük Barabás „A menyasszony érkezése" c. nagy kompozícióját, szinte látjuk a budai színpadot : a szépen kipirosított arcú szereplőket, a felfürtözött hajú paraszti vőlegényt, a háttér vásznára felfestett falusi templomot s a nádfedeles házikókat a kasírozott fehér galambokkal. Vagy a „Katonafogdosás" sötétes tónusú, drámaian mozgalmas jelenete nem idézi-e eszünkbe a Szökött katonát? Még a tornác is olyan, mint azon a litográfián, amely a Nemzeti Színház előadásáról készült, a sokkal szenvedélyesebb beállítás azonban már a Molnár-féle elképzeléshez illik. A festői kedvelése és az a képessége, hogy meg is tudja valósítani, vonzotta Molnárt a kosztümös drámákhoz és a tablókhoz. Madarász Viktor, Székely Bertalan képzeletének a szárnyán kell megközelítenünk ezeket a közel száz éves színpadképeket. A görögtűz fényének a természetes megvilágítástól enyhén eltérő árnyalata is ott ég Székely Dobó Katicája mögött. Bármilyen jól betanult műsora volt Molnárnak, öt-hat hónapi fővárosi játék során csak kikopott belőle. A vidéki játékrend során néhány hónapnál tovább még nagy városokban sem időzött egy-egy színtársulat, így lehetővé vált a kevés számú, lassan begyakorolható új színművek 276