Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Mályuszné Császár Edit: A Budai Népszínház és közönsége = Le Théatre populaire de Buda et son public 261-314

s természettől fogva magányos lélek lévén, társaságukat sem igen kereste. Méltányosságára jellemző azonban, hogy saját kimagasló képességei birtokában sem tartott meg magának minden rendezést, hanem elsőrendű színészeit is szóhoz engedte jutni. Kgyüd, a debreceni Városi Színház későbbi neves rendezője, nála tanult. Mint színésznevelő, főleg azért volt jó, mert sűrűn játszatta embereit és amennyire csak lehetett, sokat próbáltatott, elvileg azonban a mesterkélt játékot tartotta szépnek. ízlésére jellemző, hogy nagyra becsülte Bényeit, aki csinos Szt. Imre volt ugyan, és később derék színházi üzletemberré vált, de mindvégig igen gyönge intellektus maradt, vagy hogy Együdöt, aki értelmes, szorgalmas, de ekkor még pályája elején álló, kissé esetlen kezdő volt, Szerdahelyivel vetekedő bonvivannak tartotta. Az 1861 áprilisában Budán fellépő társaság legnagyobb ereje abban állott, hogy műsora néhány éves vidéki vendégszereplés során begyakorolt színművek gyűjteménye volt. Összehangolt játék, egyöntetű szellem mutatkozott be a fővárosban, ahol bizony — legalábbis a Nemzeti Színháznál — a rendezés nem volt valami fényes, óriási színészi tehetségek mellett gyenge statisztéria szerepelt, s a klikkek működése még nem találta meg az ügyes fegyelmezőt. Olyan értelemben vett fegyelem, mint Molnárnál, e nagy sociétaire-ek között elképzelhetetlen lett volna. Nem ismerték az előadás-szériákat sem, amelyek az alakítások kidolgozottságát biztosították. (Ebben a korban egy darab 15—20 előadása már sorozatnak számított, aminthogy az összjáték jó kialakulása szempontjából az is volt.) Színészek, akik már megszerezték a színpadi biztonságot, de még nem váltak önhitté, egy kiváló rendező és egy személyben méltányos igazgató vezetése alatt, kissé vidékiesek, kissé műveletlenek, de túlnyomórészt szorgalmasak, akik érzik, hogy a Pestre kerülés életük nagy lehetősége, élükön Molnár, reménnyel a szívében, hogy tönkrejátssza a Nemzetit : ez volt az indulás.

6 Műsorban a vendégszereplő vidéki társulat semmi újat sem hozott. A budai arénában előadott 39 darab közül (ápr. 2.—júl. 10.; néhány estén át a pesti Thalia-Theaterben léptek fel) tizenegyet írt Szigligeti, hatot Szigeti, kettőt Vahot Imre, hatot más-más hazai szerző, kettő divatos francia színmű volt, a többi pedig a szokásos tucatmű, Töpfer, Birch-Pfeiffer* vagy egy francia romantikus műhelyéből. A mai kutató számára tehát meglepő az a hihetetlen érdeklődés, az a lángoló rokonszenv, ami e felé a kedves kisvárosi társaság felé árad, s az a szenvedélyes korteskedés, ami a fővárosban-tartásuk mellett megindul. Ahhoz, hogy ezt megértsük, át kell kissé tekintenünk Pest-Buda színi * Töpfer, Karl (1792-1871) német vígjátékíró. Birch-Pfeiffer, Charlotte (1800—1868) színésznő és drámaíró, idegen ötletek alapján írt; igen érzelgős, de a színpadi hatást nem nélkülöző darabjaival vált német földön népszerűvé. 266