Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Kubinyi András: Csepel népessége a XVIII. században és a XIX. század első felében = Die Bevölkerung von Csepel im 18. und die ersten Hälfte des 19. Jahrhunderts 229-259

1832-ben már 73,3% és 26,7%, 1839-ben pedig 81,2 és 18,8%. Míg a németek száma emelkedett, az illyreké csökkent. 1817-et 100%-nak tekintve, 1839-ben a németek 175,2%-ra emelkedtek, az illyrek 68,2%-ra csökkentek (1. a 7. táblát). Annak ellenére, hogy az illyrek száma egyre kevesbedett, a birtokukban levő földterület alig csökkent. Ebből érthető, hogy bár a németek igyekeztek elnyomni az illyreket, ez nem ment simán. Érdekes módon az ellentét egyházi síkon jelentkezett. Úgy látszik, először a németek mozgolódtak, és ezért a püspök az 1817-es Canonica Visitatio alkalmával úgy rendelkezett, hogy mivel az illyrek úgyis mind tudnak németül, azonban a németek nem tudnak ülyrül, a szentbeszédet ezentúl csak minden harmadik héten tartsák ülyrül. Ez az egyharmad-kétharmad arány ebben az évben meg is felelt a lakosság tényleges arányszámának. Azonban a pap nem tartotta meg ezt a rendelkezést, és ezért az illyrek azon a címen, hogy a plébánia földjének megmunkálásánál is azt az arányt kell felállítani, mint az istentiszteletek rendjénél, megtagadták az egyházi földek megmunkálását. Példájukat a németek is követték, mert ők viszont ragaszkodtak a rájuk kedvezőbb addigi gyakorlathoz, és csak akkor voltak hajlandók felvenni a munkát, ha az illyrek is dolgoznak.

52 Ekkor — úgy látszik •— mégis kiegyezett a két nemzetiség az 1817. évi vizitáció alapján. Nem sokkal később azonban az illyrek számának további csökkenését felhasználva a németek a pap segítségével újból megváltoztatták az arányt. Ezért 1828-ban a csepeli illyrek ,,közössége" kérvényt intézett a püspökhöz, amelyben a Canonica Visitatio állapotának visszaállítását és ülyrül tudó tanító alkalmazását kérték.

53 A püspök bár azóta megváltozott a számarány, mégis visszaállította az 1817-es status quo-t, továbbá elrendelte, hogy a tanító ülyrül is tudó segédet alkalmazzon.

54 Miként az 1818-as adat mutatja, az ellentétek hátterében nemcsak nemzetiségi ellenszenv, hanem materiális kérdések is állottak, ugyanis a lakosságra eső terheknek legalább egy részét a nemzetiségi arány alapján osztották el. Ez az illyr—német ellentét — úgy látszik — a század közepe felé lassan eltűnik. 1846-ban már a családfők négyötöde német. Azonban a jobbágyok között sokkal jobb az arány az illyrek javára. A jobbágy családfőknek több mint egyharmada, 36,8%-aillyr. Az illyr családfők több mint fele jobbágy. A nemzetiségi ellentétnél sokkal fontosabb ekkor már a jobbágy—zsellér ellentét. A zömében ugyanazokból a családokból származó jobbágyság, amelyek már az előző században itt éltek, és a többségében új beköltözőkből álló zsellérség között egyre szélesedett a szakadék. A század közepe felé már nem ritkaság az összeházasodás a különböző nemzetiségű jobbágyok között. Végül tehát az illyrek nagyobb része beolvadt a német jobbágyságba, kisebb része a német zsellérségbe. Az illyrek számbeli csökkenését nem tudjuk megmagyarázni. Valószínűleg nagyobb volt náluk a halálozási arány, mint a németeknél, bár az is igaz, hogy egy-egy illyr háztartáshoz többen tartoztak, mint akár egy közeli német vagy magyar falu háztartásaihoz. 1828-ban egy 239