Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Kubinyi András: Csepel népessége a XVIII. században és a XIX. század első felében = Die Bevölkerung von Csepel im 18. und die ersten Hälfte des 19. Jahrhunderts 229-259

átlagban. így természetes, hogy a falu vezetője, a bíró is illyr volt, Lukasovics Márton. Szántóterületük elég nehezen volt hasznosítható, homokos volt, és a kezdetleges agrotechnika mellett sok szántást igényelt.

19 Rétjük csak minimális volt, 19 kaszás. A szőlőterületük viszont Promontorra esett.

20 Ebben az időben még teljesen rablógazdaság módjára végezték a földművelést. Szántóikat minden évben újra vetették, vetésforgó nélkül.

21 Nyolc évvel később, 1728-ban már változott valamit a helyzet. A falu időközben áttért a kétnyomásos gazdálkodásra. A szántóterület is megnövekedett, míg a családfők száma csak kettővel, azaz 10,5-kal, (1. tábla.) addig a szántóterület 88 pozsonyi mérőről 156-ra, azaz 77,3°/

0-kal emelkedett. A többséget mind számban, mind pedig földterületben továbbra is az illyrek tették ki. (A földterület 64,1%-a volt a •családfők 52,4%-át kitevő illyrek birtokában, míg a 38,1%-nyi németség 28,2% földet művelt meg. A két magyar családfő, azaz 9,5%, 12 pozsonyi mérő, azaz 7,7% szántón gazdálkodott.) Bíró az illyr Agics János volt. A falu népe igen nyomorúságos viszonyok között élt. Termésük maguknak sem igen volt elegendő. Az állattenyésztés is nehézségekkel küzdött. Rétjeik nagy részét elvette az uradalom allodiatura létesítése céljából. Így a község lakosai mint aratómunkások voltak kénytelenek megélhetést keresni maguknak.

22 Ez az 1728-as összeírás alkalmas arra, hogy összehasonlítást tegyünk Csepel és az uradalom többi községe között. Örökös jobbágyot csak két színmagyar faluban, Szigetszentmiklóson és Makádon találunk, bár itt is többségben vannak a szabad költözési joggal rendelkezők. A Csepel tőszomszédságában fekvő Szigetszentmiklóson pl. 16 örökös jobbággyal szemben 23 szabad költözésű jobbágy, 4 örökös mellett 21 szabad házas zsellér, és 7 szabad hazátlan zsellér élt. Egy nemes lakott jobbágytelken. Tiszta délszláv lakosú falvak Tököl, Csép és Iyóre. Különösen fontos Csepel szempontjából a hozzá közel fekvő Tököl. Délszlávjai szintén illyrek ; itt találjuk a jobbágyok között a Csepelen is élő Agics, míg a zsellérek között az ugyanottani Szurinyác (Zorinyác) családokat. Német lakosságú falvak Szentmárton, Újfalu és Becse, míg magyar a már említett Szentmiklóson és Makádon kívül a teljesen szabadköltözésű Ráckeve is, ez utóbbinál jelentéktelen rác kisebbséggel. Promontor még nem szerepel az összeírásban.

23 Azáltal, hogy Csepelen és az uradalom többi falvában a szabadköltözésüek voltak többségben, helyzetük sokkal jobb volt, mint az országnak a török által egykor meg nem szállt területein.

24 A ráckevei uradalom is—akár az új szerzeményi terület többi urasága — igyekezett földjeit minél előbb kedvezmények nyújtásával betelepíteni. Azonban az eredetileg enyhébb földesúri nyomás, amely a harmincas-hatvanas évek között országszerte erősödött,

25 már ebben az időben kezdett szigorúbbá válni, aminek példája a csepeli rétek elvétele is. A falu nagyobb fejlődése az 1740-es évek második felében következett be. Addig a község népessége — a családfők számát tekintve — nagyjában azonos maradt, ugyanígy nem sokat változott az illyrek és 231