Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959)

Rózsa Miklós: A budapesti cukrászipar fejlődése = Die Entwicklung des Budapester Zuckerbäckergewerbes 167-206

menyeket az elárusító helyiségben mind a vásárlók, mind a helyben fogyasztók főképp a déli és kora délutáni órákban fogyasztják, addig a fényűzési cukrászdák iparművészeti értékű bútorokkal berendezett fényűző külsejű uzsonnatermei azokat vonzották, akik a cukrászdába járást társasági eseménynek tekintették.

116 A XIX. sz. utolsó harmadában a budapesti cukrászipar nemcsak minőségi tekintetben, hanem számszerűleg is annyira fejlett volt, hogy e vonatkozásban az ország törvényhatóságainak mindegyikét túlszárnyalta. (Lásd 1.—3. ábrát.) X. A pest-budai, majd budapesti cukrásziparnak a gazdasági és társadalmi életben elfoglalt helye megismeréséhez szükséges annak vizsgálata is, hogy az iparágnak milyen volt a helyzete az idők folyamán hatályba lépő szabályoknak megfelelően változó ipari közigazgatási jogban. Hazánkban az ipari élet a XVIII. sz.-ban még erősen a középkori céhélet jellegzetességeit viseli magán. Ugyanakkor számosan űztek ipari foglalkozást anélkül, hogy céhbe tartoztak volna. Ezek közül valók elsősorban azok az iparosok, akik valamely földesúri birtokon oly ipart űztek, amelynek városban volt céhe, másodsorban olyanok, akiknek tevékenysége a céhbeli iparokra nézve irányadó iparjogi szabályok hatálya alól ki volt vonva.

117 A mai cukrászok közvetlen előfutárai közül a gyümölcscukrozók, a gyümölcseitevők, patkósütők, cukrossütemény-sütők, a csokoládékészítők, a sörbetesek és fagylaltosok hazánkban a céhkereteken kívül folytatták tevékenységüket.

118 Dános Árpád iparjogi munkájában

119 a cukrászősöket az iparjogi szabályok alól kivett tevékenységek űzőinek tekinti, de megjegyzi, hogy idővel ezek is céhbe tömörültek. Szádeczky Lajos a cukrászokról mint céhbeli iparosokról emlékezik meg annak ellenére, hogy cukrászcéhet a magyarországi és erdélyi céhekről általa összeállított lajstromba nem vett fel.

120 Szádeczkyvel azonosan állítja Zsemley is,

121 hogy Lőcsén cukrászcéh volt. Ez viszont érthető, mert egyik forrásműve Szádeczky munkája volt.

122 Zsemley azonban nemcsak lőcsei, hanem pozsonyi cukrászcéhről is tudni vél. Azt írja : „Kutatásaink során igen értékes és eddig még nem ismertetett okiratra találtunk. Pozsonyban kelt 1379-ben, s arról szól, hogy a cukrászok külön váltak a sütőktől, s önálló céhet alkottak. Ebből láthatjuk, hogy Magyarország egyik legrégibb céhe a pozsonyi cukrász (zuckerpacker) céh volt".

123 Kár, hogy Zsemley nem jelöli meg az általa hivatkozott okiratot, miért is Dános Árpádon kívül Szádeczky Lajos és Zsemley Oszkár lőcsei, ill. az utóbbinak pozsonyi cukrászcéhre vonatkozó állításaival sem tudunk egyetérteni. A rendelkezésre álló adatok amellett szólnak, hogy azok a tevékenységek, amelyekből a cukrászipar kialakult, de maga a cukrászipar is céhen kívüli volt. Amikor azonban a cukrászoknak már érdekében állott a szakmai érdekek megvédése céljából a szervezkedés, tömörülés, akkor Pest-Budán ez is bekövetkezett. A megalakított szervezet azonban nem céh volt. 188