Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Nagy István: Buda város gazdálkodása és adósságai a XVIII. század első felében = Der Haushalt und die Schulden der Stadt Buda in der ersten Hälfte des 18. Jahrhunderts 51-131

szárfürdőt 1702-ig a bécsi kamara, illetve a budai kamarai adminisztráció használta, majd 1702-ben teljesen elhanyagolt állapotban adta el Bcker János fürdősmesternek, a fürdő akkori bérlőjének.

151 A budai fürdők esete rendkívüli mértékben jellemző a városi gazdálkodás akkori körülményeire. Akár azt nézzük, hogy a Rudasfürdő mellé a város csak pénzáldozat árán tudott újabb fürdőt a városi gazdálkodás számára megszerezni, akár azt, hogy a többi 3 fürdő hasznáról a város most már kénytelen volt végleg lemondani, a következtetés végeredményben egyértelmű. Mind a két körülmény elősegítette a városi háztartás krízisének elmélyülését, s hozzájárult Buda eladósodásához. A fürdőket a szatmári béke után már magánkézből kellett a városnak visszaszereznie. Volt azonban Budán olyan haszonvételi forrás is, amelyet még 1711 után is a bécsi kamara használt, mégpedig a Császármalom. Buda 1712-ben a magyar kancellárián, tehát legfontosabb felsőbb hatóságán keresztül kérte a bécsi császári kamarát, hogy a pestis, árvíz, tűzvész, állatvész stb. által tönkretett várost segítse ki a malom átadásával. A malom — Buda érvelése szerint — azelőtt is a városé volt, a város territóriumán fekszik, tehát tulajdonképp a budaiak jogos tulajdona. A kancellária támogatta a bécsi kamaránál a kérést, de eredménytelenül. Amint Budának 1722-ben a bécsi kamarához felküldött újabb kérelméből kitűnik, a város továbbra is állandóan zaklatta Bécset ezzel a kérésével. Sikerült azt az ígéretet megkapni, hogy eladás esetén övé legyen az elővásárlási jog.

152 Mindezek ellenére a Császármalom sohasem került a város tulajdonába, s jövedelmével sohasem járult hozzá —- bármennyire is fájt ez a budaiaknak — a város bevételeinek növeléséhez. A bécsi gazdasági politikának a városi gazdálkodást gátló, a város eladósodását előmozdító szerepét talán legjobban a sörházak esetével domboríthatjuk ki. Amint erről már szólottunk, a kamarai igazgatás korában a sörfőzést .teljesen a császáriak monopolizálták maguknak, s ők építették fel Tabánban a sörházat is. A sörfőzésből eredő komoly jövedelmek miatt Buda a sörház megvételére, kibérlésére is hajlandó lett volna. Itathattuk, hogy számtalan kísérlete eredménytelen maradt.

153 A bécsi kamara 1702-ben a sörház eladására határozta el magát. Buda meg is becsültette a sörházat 11 684 Ft 48 kr értékben. Mivel azonban pénz híján csak bort ígért a bécsi kamarának, a vétel nem sikerült. Végeredményben a bécsi kamara bizonyos adósságok törlesztése fejében 1708-ban a sörházat a hessen-darmstatti hercegnek engedte át.

154 így tehát ez a fontos gazdasági intézmény a bécsi kamara jóvoltából szintén az ország határán kívül talált gazdára. Az idegen sörház Buda városi kiváltságainak súlyos sérelmét jelentette, ezért a város már 1711-ben tárgyalt a hessen-darmstatti herceggel a sörház megvétele ügyében. Úgy látszik nem tudtak megegyezni, mert a város külön sörházat építtetett a Vízivárosban (a Három nyúl kaszárnya helyén), hogy ott gyakorolhassa sörfőzési jogosultságát. Persze a városi és a város területén levő idegen sörház között állandó súrlódások voltak, amelyeknek kiküszöbölése végett Buda 1718-ban bérbevette a tabáni sörházat. Végeredményben 98