Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)
Nagy István: Buda város gazdálkodása és adósságai a XVIII. század első felében = Der Haushalt und die Schulden der Stadt Buda in der ersten Hälfte des 18. Jahrhunderts 51-131
származó összegeket, 79 a tabáni birkalegelő bérleti díjait és még esetleg más apróbb bevételeket is. Sőt a telekkönyv intézte az egyházi tized ügyeit is. Ezenkívül a telekkönyvi hivatal Buda város mezőgazdaságát, főleg a szőlőtermelést (szüret, határrendészet, csőszök, utak, kutak javítása) szabályozó intézmény is volt. Az előbb áttekintett, általában adókból és vámokból összetevődő jövedelmek esetében különösebb gazdálkodási tevékenységet nem fejthetett ki a tanács. Sokkal inkább alkalom nyílott erre a városi birtokokkal vagy a kiváltságok által biztosított haszonvételekkel, beneficiumokkal kapcsolatban. A városi gazdálkodás fejlődése tehát ezen a vonalon sokkal jobban megfigyelhető, ezzel szemben persze alaposabban kielemezhetők a fejlődés korlátai is, amelyek a termelőerők lassú fejlődéséből, s a bécsi adó-, illetve gazdasági politikából adódtak a város gazdasági fejlődése számára. Említettük, hogy a kamarai adminisztráció korában a ius territorii gyakorlásának a hiánya miatt Buda nem tudott számottevő birtokot szerezni magának, kivéve azt a néhány negyed szőlőt, amiről az előbbiekben megemlékeztünk. Birtokokra, elsősorban szőlőre a városnak ezzel szemben szüksége volt, mert nem mondhatott le a bortermelés budai viszonylatban komoly jövedelméről. Magától értetődő, hogy a városnak a mezőgazdaságból származó jövedelme ebben a korszakban is túlnyomórészt a bortermelésből származott. Szőlőállományát a város főleg az örökös nélkül elhalt polgárok hagyatékaiból (caducitas) , 8a kisebb részben pedig vásárlás útján gyarapította. A hagyatékokból származó szőlőket Buda több esetben nem is tartotta meg, hanem azokat, ha a városi pénztár üres volt, gondolkodás nélkül pénzzé tette. A hagyatékok miatt Buda szőlőbirtokainak nagysága állandóan változott, úgyhogy nehéz a szőlők terjedelméről pontos képet kapni. Afőkamarási számadáskönyvek szerint 1718-ban a Székesfehérvári-hegyen (Naphegy) 17 negyed (egy negyed 800 D-öl) és a Pál völgyben (a mai Malinovszki-fasor és a Pasarét mentén húzódó völgy) négy negyed városi szőlőt műveltek meg. 81 A városi szőlők terjedelme 1722-ben kb. változatlanul ekkora, 17 negyed a Székesfehérvári-hegyen, és hozzá a báró Kurtz-féle három negyed és hat nyolcad (egy nyolcad 100D-Ö1) szőlő. 82 Egy évtized múlva, 1732-ben sincs sokkal több szőlője a városnak, mégpedig a Székesfehérvárihegyen 17 negyed, a Svábhegyen egy negyed, a Gellérthegyen 3 negyed, a Ferenchegyen 2 negyed, s a kórház mellett (a mai Széna-tér közelében) 6 nyolcad. 83 A városi tanács szőlőt vásárolt 1719-ben, amikor a Sárosfürdőt (Blockbad) tartozékaival, többek között egy szőlővel együtt megvette. 84 Ugyancsak 3 negyed és 6 nyolcad szőlőt vett 1719-ben özv. Kurtz bárónétól, erről már fentebb megemlékeztünk. 85 A többi szőlő hagyatékokból származott, kivéve már a kamarai adminisztráció korában és a Rákóczi-szabadságharc alatt szerzett szőlőket. A körülményekhez képest a városnak így sem volt sok szőleje. Mindenesetre a bor kezelésére és tárolására pincészetet, a bor eladására több kocsmát tartott fönn. A szőlők, a pince és a kocsmák azonban nem 76
