Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Fügedi Erik: A legújabb német nyelvű középkori várostörténeti irodalomból: "Die Erforschung des Städtewesens ist heute ein so komplexes Unternehmen, da ein Forscher allein sie kaum nach allen Seiten hin mit Erfolg betreiben kann." (Th. Mayer, Schweiz. Zeitschr. f.Gesch. IV. 1954, 126.) 521-548

megjegyzi, hogy egyes szerencsés esetekben még ezen túlmenőleg is pozitív eredményeket várhatunk az ásatásoktól, de az ilyen eredmények mindig csak kivételesek lesznek, s törvényszerűen csak a fentebb meghatározott három kérdésre kaphatunk feleletet. De ezekre is csak abban az esetben — hangsúlyozza befejező soraiban —, ha a régész teljesen tisztában van a történészek előtt álló teljes problematikával, s az egyes kérdések ismeretében nyúl a régészeti anyaghoz. Jankuhn általános módszertani témájával szemben egy konkrét történeti kérdést választott ki Petrikovits Harald, a Rajna és a Duna mentén fekvő római városok kontinuitásáról szóló cikkében.

20 A háború előtti és közvetlen a háborút követő ásatások eredményeit foglalja össze az egyik legvitatottabb történeti kérdés, a római városok továbbélése szempontjából, s az általános kérdést két részre bontja : mikor következett be a római élet teljes elapadása a római városokban, és volt-e legalább is települési kontinuitás? Az első kérdés vizsgálatának alapj cl clZ ci tézis, hogy a római városi élet hordozói egy kevéssé differenciált alsó réteg felett élő nagybirtokosokból, hivatalnokokból, kereskedőkből és iparosokból, valamint kiszolgált katonákból álló réteg tagjai voltak, akikhez a IV. században még a papság is csatlakozott. A városi senatorok sorsának vizsgálatából, továbbá a hadsereg és a hivatalszervezet visszavonásának korából Petrikovits arra a következtetésre jut, hogy a római városok már az V. században sem feleltek meg azoknak a társadalmi kritériumoknak, amelyekkel a IV. századi római városok még jellemezhetők voltak. A települési kontinuitás kérdésére Petrikovits igennel felel és hozzáteszi, hogy valamelyes lakosságnak is kellett a városokban maradnia. Ez a lakosság igyekezett megvédeni a várost, átépíteni és a kor követelményeihez alkalmazni a város védelmi berendezéseit, nem egyszer átköltözött az elhagyott légiótáborba, sőt a Trierben és Strassburgban kiásott fazekaskemencék tanulsága szerint ipart is űzött. így tehát a „Rajna és a Duna mellett Budapestig terjedő határsávban a IV. század római városai nem maradtak fenn a korai középkorban valódi városokként," de állíthatjuk, „hogy lakosságuk nem is hagyta el egészen azokat. Külvárosokhoz hasonló életet tartottak fenn bennük egyrészt az állami és egyházi tényezők, másrészt a Rajnán, a Dunán és mellékfolyóikon folyó kereskedelem, mindenekelőtt azonban egy nem lebecsülhető alsóbb népréteg. Ennek köszönhető az ókori alsóbb kulturális vívmányok átadása a középkor számára. Ezt az örökséget vette át a X. század városa."

21 Petrikovitsnak ez az összefoglalása 1950-ben kelt, azóta ebben a vonatkozásban is számos ásatást végeztek, amelyeknek eredményeit részben már közzétették, vagy legalábbis előzetes jelentést közöltek róluk. Sajnos a budapesti könyvtárakban még a legfontosabbnak látszó kölni dómhegyen végzett ásatások feldolgozása sem volt megtalálható, így ennek az eredménynek próbáját nem ismerjük.

22 Míg Jankuhn cikke általános módszertani tárgyú, Petrikovits pedig egy kérdést vett vizsgálat alá, addig Unverzagt W. a Rörig emlék538