Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Berlász Jenő: A Ganz-gyár első félszázada, 1845-1895 = Die ersten fünfzig Jahre der Ganz-Werke, 1845-1895 349-458

lat ténye jelentette — hiszen a vállalat pénzügyeit évtizedek óta pénzintézet (a Magyar Országos Központi Takarékpénztár) kezelte —, hanem a kapcsolat sajátos, monopolista jellege. A takarékpénztári viszony ugyanis a vállalat önállóságát negyedszázadon át a legkevésbé sem érintette, ellenben a Hitelbankkal létrejött kapcsolat mélyen belenyúlt a gyár belső életébe. Ez a bank többé nem egyszerű fizetésközvetítője volt a gyárvállalatnak, még csak nem is olyan résztulajdonosa, mint a többi részvényesek, hanem roppant tőkeerejénél fogva teljhatalmú ura, irányítója lett. A Ganz-gyárnak a finánctőkével szemben kialakult függősége azonban nem a véletlen játékának eredménye volt, hanem szükségszerűen folyt a kapitalizmus vázolt általános kibontakozásából s ennek keretében a gyár sajátos fejlődéséből. A Ganz-gyár termelésének egyre növekvő koncentrációja, amely a vagongyár megvásárlásában és a villamosgyár életrehívásában jutott leginkább kifejezésre, egyre nagyobb arányú műszaki és üzleti fejlesztést követelt, de a beruházások és forgótőkék céljára szükséges hiteleket a hagyományos, egyszerű módszerekkel többé nem volt lehetséges biztosítani. Ismeretes, miként vált szükségessé a gyár hatalmas méreteket öltő villamosipari vállalkozásainak finanszírozására a külföldi tőke mozgósítása az Internationale Blektrizitätsgesellschaft megalapításával. Ennek a folyamatnak a kilencvenes években elkerülhetetlenül folytatódnia kellett. Az. évtized újabb nagy üzleti vállalkozásai kapcsán a Ganz-gyár egyre több hazai és külföldi vállalatban lett érdekeltté, de ezzel párhuzamosan magának is be kellett kapcsolódnia a külföldi tőke érdekkörébe, miáltal függő viszonyba került a külföldi, elsősorban a német finánctőkétől. A korszakos változás külsőleg leginkább a vállalat vezetőségének személyi összetételében fejeződött ki : mindenekelőtt a Hitelbank képviselőinek a Ganz-gyár igazgatóságába és felügyelő bizottságába való belépése formájában. A vállalati igazgatóság elnöki székében, 1894-ben Pallavicini Kde, a Hitelbank elnöke foglalt helyet. A korfordulónak további jelképes kifejeződése volt a régi patriarkális módszerekkel dolgozó gyárvezetőknek a természetes nemzedékváltás folytán, vagy személyi okokból gyors egymásutánban való távozása. A sort Zipernowsky nyitotta meg, aki 1893-ban vált meg a gyártól, elfogadva a budapesti műegyetem meghívását az akkoriban szervezett elektrotechnikai tanszékre. Hasonló okból távozott 1898-ban Bánki Donát a műegyetem gépszerkezeti tanszékére. Utánuk egy év múlva Gulden Gyula és Tscheuke Károly következett ; mindkettőjüket alkotóerejük teljében a halál ragadta ki munkakörükből. Végül ugyancsak 1899-ben eltávozott Mechwart is : 40 évi műszaki vezetői, illetőleg vezérigazgatói szolgálatában elfáradva, nyugalomba vonult. Mindezek a változások a véletlen folytán csaknem egybeestek a gyár 1894-ben megünnepelt 50 éves jubileumával, mintha csak jelezni akarták volna, hogy a megkezdődő második félszázadban a gyár élete 420