Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Berlász Jenő: A Ganz-gyár első félszázada, 1845-1895 = Die ersten fünfzig Jahre der Ganz-Werke, 1845-1895 349-458

egy tisztviselői nyugdíjalap életrehívása érdekében indított, teljes sikerrel járt. A zárszámadásokat összesítő fentebb közölt táblázatból kitűnik, hogy a cég 1880-tól 1882-ig évi 5000, majd 1889-ig évi 20 000 forinttal járult hozzá az alap kiépüléséhez és megszilárdításához. B támogatásnak volt köszönhető, hogy 1885. január 1-vel a „Ganz és Társa Hivatalnokai Nyugdíjalapja" életre kelhetett. Az alapszabályok értelmében : minden 22 és 40 év közötti tisztviselő vagy művezető, aki a vállalatnál végleges alkalmazásban állt, köteles volt a szervezetbe belépni s az előírt befizetéseket teljesíteni. Ennek ellenében 1895. január 1. után minden tagnak joga volt nyugdíjazását kérni : ha 30 éven át tagja volt a szervezetnek ; ha 60. életévét betöltötte, tekintet nélkül a szervezetben való részességének idejére ; ha legalább 10 évi szakadatlan részessége után munkaképtelenné vált ; 10 évi részessége előtt is, ha a hivatali működése következtében vált munkaképtelenné ; végül, ha legalább 10 évi részessége után önhibáján kívül bocsátották el a vállalat szolgálatából. A szolgálati nyugdíj összege évi 400—2400 forintban volt megállapítva. Nemcsak az elaggott vagy megrokkant tisztviselő tarthatott igényt nyugdíjra, hanem az elhalt tag özvegye is. Szabály szerint az özvegyi nyugdíj 50%-a volt a férj nyugdíjának. Gondoskodott az intézmény az elhalt tag árváiról is : részükre anyagi önállósulásuk eléréséig — de legfeljebb 20. életévükig — az apa nyugdíj összegének 20%-át nevelési pótlékként biztosította. Kiterjedt a nyugdíjalap hatálya a női alkalmazottakra is. Jóval csekélyebb gondoskodás történt a vállalat részéről a nyomorgó munkásság sorsának könnyítése érdekében. Már a hetvenes évek elején felvetődött az a gondolat, hogy a vállalat olcsó munkáslakásokat építsen, de másfél évtized múlt el, amíg e szándék igen szűk keretekben megvalósulni kezdett. Csak 1885-ben határozta el az igazgatóság, hogy 13 500 forintért a vagongyár szomszédságában 5400 D-öl telket vásárol a fővárostól, s ott, valamint a budai Gázgyár mögött fekvő régebben szerzett területen megkezdi a munkásházak építését. 1886-ig mindössze 9, egyenként 14-lakásos ház épült, mégpedig 6 a törzsgyár közelében, 3 pedig a vagongyár mellett. Csaknem egyidejűleg (1887/88-ban) a leobersdorfi gyártelepen is hasonló célzatú építkezések történtek : a munkáslakások számát 6-ról 5l-re szaporították. Ha tekintetbe vesszük, hogy a vállalat akkoriban több mint 2800 munkást foglalkoztatott, ez a gondoskodás bizony lehangolóan jelentéktelennek mondható. Csak nagykésőn, az évtized végén — nyilván a munkásság növekvő elégületlenségének láttán — szánta rá magát a vállalat egy komolyabb lépésre a szociális gondoskodás terén, egy munkás-baleseti segélyző tőkealapjának megvetésére. Az 1889-i üzletév lezárásakor született meg az az igazgatósági határozat, amely 50 000 forintnyi összeg felajánlásával elindította az életfontosságú alap összegyűlését. íme, ezekkel az eredményekkel lépte át a Ganz a kilencvenes évek küszöbét, s ezekre támaszkodva érte el a Mechwart-korszak utolsó évtizedének páratlan sikereit. 27 Tanulmányok Budapest múltjából 417