Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Berlász Jenő: A Ganz-gyár első félszázada, 1845-1895 = Die ersten fünfzig Jahre der Ganz-Werke, 1845-1895 349-458

megszerzésének elhatározását. A terv megvalósítására 1851 nyarán került sor : Ganz 26 000 forinttal betársult Marquart Frigyes szászkai bánya- és vasgyár-vállalatába. E nagyarányú újabb vállalkozásról pár hónappal később lelkendezve írt svájci testvéreinek : ,,A Bánságban Oravica mellett egy ideális helyzetű vasműnek lettem felesben a tulajdonosa : helyben áll rendelkezésre minden, ami szükséges : száz lóerőnyi vízierő, olcsó, jóminőségű és mérhetetlen mennyiségű vas, olcsó fa, jó kőszén a közelben, kő és mész ingyen ... Az öntőház most épül, a nagyolvasztó már készen áll s 6—8 hét múlva működni fog ..." Olyan megelégedettség s biztonságérzet csendül ki e szavakból, mintha az új szerzemény teljesen gond- és problémamentes lett volna. Pedig távolról sem volt az. Már maga a társulás is súlyos tehervállalással járt, hiszen a szükséges tőkét Ganz csak 10 000, majd újabb 3000 forintnyi uzsorakölcsön felvételével tudta előteremteni. Hasonlóan komoly gondokat okozott az építkezés s az üzemmenet biztosítása is. Akkora szellemi és anyagi erőfeszítést követelt az új vállalat, hogy Ganz szinte elhanyagolni kényszerült a budai öntödét. Most érezte először, hogy az ő munkaképességének is van határa, s most vett erőt rajta először az aggodalom : mi lesz, ha egyszer majd nem bírja egyedül viselni nagyranövő vállalatának növekvő terheit. Ebben a hangulatban próbálja a szóban forgó év őszén harmadik öccsét, az üzletvitelben jártas Jakabot magához hívni, de sikertelenül. Állnia kell tehát a teherpróbát : a következő években állandóan úton van Buda és Szászka között, párhuzamosan igazgatva és ellenőrizve két vállalatát. De ha egyszer véletlenül megkésik valamelyik látogatásával, már károsodás éri. Szerencsére mégis legtöbbször ott van, ahol éppen szükség van rá. E teljes odaadásnak szükségképpen sikerrel kell járnia. 1852-ban már mutatkoznak is bizonyos eredmények: a budai öntöde technikai fejlettségének megfelelő külső kifejezéséül hivatalosan elnyeri az „országos gyár" címet, a szászkai üzem pedig — 4000 forintos alaptőkeemelés után — megkezdi a komoly termelést : nagy lendülettel megindul a tárnák kiaknázása, a feltárt ércek kiolvasztása, illetve a nyersvas egy részének öntvényekké való feldolgozása. Az új vállalatból Ganz sokkal többet hozott ki, mint amennyire eredetileg gondolt. Szászka túlnőtt a budai gyár nyersanyagellátó üzemének szerepkörén, maga is önálló vasipari telep lett, méghozzá nagyobb és általánosabb jellegű, mint amaz. Helyeseknek bizonyultak a piac-tervek. A Duna — melyhez a szászkai telep egész közel esett — olyan jó szállítást biztosított a gyár termékeinek, hogy azokat jelentéktelen fuvarköltséggel lehetett az ország távolabbi pontjain is piacra vinni. Ganz mégsem volt megelégedve. Elméjét már egy újabb, nagyobb jelentőségű üzemi és üzleti terv foglalkoztatta : a tömeggyártás gondolata. Törekvésének kiindulópontja az a felismerés volt, hogy a kisszerű polgári vasszükségletek — bármennyire növekedjenek is idők folyamán — komoly nagy távlatokat nem biztosíthatnak egy vasöntőgyár fejlődésének. Rájött, hogy az adott viszonyok között már egyik üzemét sem fejlesztheti tovább. Budán kényelmesen kellett dolgozni, Szászkán pedig, 363