Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Berlász Jenő: A Ganz-gyár első félszázada, 1845-1895 = Die ersten fünfzig Jahre der Ganz-Werke, 1845-1895 349-458

noha 6—10 kohóra való érc is rendelkezésre állt, csak egy olvasztót lehetett üzemben tartani. A kérdés világosan állt előtte : vagy található lesz bizonyos gyártmányok állandó s nagytömegű felvételére alkalmas piac, s ebben az esetben a gyár további kibontakozása is biztosítva lesz, — vagy nem, s akkor meg kell maradni a már elért keretek között. Ganz piackereső tájékozódása csak két területre irányulhatott : a mezőgazdasági gépiparra és a vasúti iparra. A lehetőségek gondos mérlegelése után az utóbbi mellett döntött. Erre az a meglátás vezette, hogy a szeme előtt kibontakozó tőkés fejlődés a vasútépítésnek — politikai határoktól és változásoktól függetlenül beláthatatlan időre terjedő állandóságot ad, s folytonos és egyre növekvő lehetőségeket kínál a vastíti közlekedési berendezéseket és kellékeket gyártó iparágak számai a. Nyomósán hozzájárulhatott elhatározásához az is, hogy ebben az időben egy a mesterségébe vágó olyan műszaki felfedezésre jutott, amely eleve biztosítékot nyújtott a vasúti ipar területén remélt sikerekhez. Felfedezése azt az égető technikai kérdést oldotta meg, hogyan lehet az úgynevezett kéregöntés módszerét vagonkerekek gyártására alkalmazni. Az angol John Burn által 1812-ben feltalált kéregöntés ekkoriban már többékevésbé ismeretes volt Közép-Európában, de vasúti kerék előállítására sehol sem tartották megfelelőnek. Mindenhol kovácstechnikával készült, ráhúzott abronccsal ellátott küllős kerekek voltak használatban, annak ellenére, hogy tartósságuk nem állt arányban drágaságukkal. Különösen sok meghibásodás, üzemzavar történt alacsony hőmérsékletnél. Ganz úgy vélte, hogy a kovácsolt kerekek hibáit megfelelő kéregöntési eljárással ki lehet küszöbölni. Hogy mikor fogott hozzá a gyakorlati kísérletezéshez, pontosan nem állapítható meg. Tény, hogy 1853 folyamán már rájött a módszer lényegére, sőt annyira jutott, hogy néhány (16 db)^ saját gyártású, abroncs nélküli kereket kipróbálás végett az Osztrák Államvasúti Társaság (Österreichische Staatseisenbahngesellschaft) rendelkezésére bocsátott. De a műszaki siker még nem volt teljes : a Staatsbahn a próbaidő alatt lényeges hibákat állapított meg, a Császári és Királyi Szabadalmi Hivatal pedig visszautasította az előterjesztett szabadalmaztatási kérelmet. Mindez Ganzot nem kedvetlenítette el : a következő két esztendőben nagy szorgalommal és kitartással tovább dolgozott találmánya tökéletesítésén, s közben további vasúttársaságokat vont be technikai és üzleti kísérleteibe. A több oldalról szóvá tett hibákat — úgy látszik — sikerült fokozatosan kiküszöbölnie, s 1855-ben már nem lehetett lényeges kifogást emelni gyártmánya ellen. Az elért eredmény jeles bizonyságai a rohamos gyorsasággal szaporodó megrendelések. Amíg 1854-ben a Staatsbahn még csak 80, a Südbahngesellschaft pedig mindössze 64 kereket mert átvenni, addig 1855-ben az előbbi 1258, az utóbbi 678 darabot vásárolt, sőt egy harmadik társaság, a Kaiser Ferdinand-Nordbahngesellschaft is próbát tett 20 kerékkel. Nem volt akadálya többé a szabadalom kiadásának sem : 1855-ben Ganz megszerezte sajátszerű eljárásának, az ún. csésze-(kokilla-)öntésnek az osztrák birodalom egész területére szóló kizárólagos jogát. Korszakos jelentőségű 364