Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)

Berlász Jenő: A Ganz-gyár első félszázada, 1845-1895 = Die ersten fünfzig Jahre der Ganz-Werke, 1845-1895 349-458

ami 1845-ben volt : Buda város köz- és magánszükségleteit kielégítő vasöntödének. Működésére részben a városi közszállítási iratok, részben az 1846. évi harmadik magyar iparmű-kiállítás katalógusa s más töredékes emlékek vetnek némi fényt. A korszerű közművek és intézmények alapjait lerakó városnak csatorna- és vízvezetéki csövekre, rostélyokra, kórház-, fürdő- és iskolaberendezési tárgyakra, rendőrségi felszerelésekre, s hasonlókra volt szüksége, a polgári lakosságnak ajtó- s ablaktáblákra, rácsozatokra, kerítésdúcokra, vödrökre, mosdókra, kályhákra, a budai szőlőmúvelő gazdáknak présekre és egyéb gazdasági eszközökre. E jelentéktelennek látszó öntvények előállítása volt az üzem elsőrangú feladata, amit kiválóan bizonyít az a tény, hogy az említett harmadik iparműkiállításon a Ganz-cég egyszerű Öntöttvas-kályhákkal szerepelt ; ezekkel nyerte el az Iparegyesület ezüst és József nádor bronz kitüntetését. A termelésben csak 1848—49-ben, a szabadságharc ideje alatt történt változás, amikor a Ganz-műhely a hengermalmi vasöntödével együtt hadianyaggyártásra tért át. Ez az átállítás azonban csak rövid pár hónapig tartott s csekély eredménnyel járt. A szabadságharc első időszakában, 1848 novemberétől 1849 újévéig, az osztrákoknak a fővárosba való bevonulásáig — Ganz Henrik tudósítása szerint — mindössze 10 ágyút Öntöttek, ezek közül is csak 4 került használható állapotba. Később Pest— Buda visszafoglalása után újból megkezdődött az ágyú- s ágyúgolyóöntés, de megint csak ideig-óráig tartott. A szabadságharc végén a Kórház utcai telepen lefoglalt hadianyag jellege és mennyisége (6000 kg ágyúgolyó-törmelék, mintegy 650 kg réz- és fémtörmelék, 6 ágyúcső), arra enged következtetni, hogy a hadiüzem tevékenysége nagymértékben nem tudott kibontakozni. Az 1848—49-es állami foglalkoztatásnak nyilván csak epizód jelentősége volt az üzem történetében : különösebb fellendülést rövid tartama miatt nem eredményezhetett. Másrészről azonban kétségtelenül pótolta azokat a veszteségeket, amelyek a politikai válsággal járó gazdasági pangás következtében előállhattak. Az üzem- és üzletmenet fejlődése 1846-tól a szabadságharcig viszonylag lassúbb volt, mint az első esztendőben Amíg 1845-ben a gyártási tevékenység az év elejétől az év végéig — a foglalkoztatott munkások számából következtetve — megnégyszereződött, addig a következő esztendő folyamán, amikor 30-ról 60-ra emelkedett a munkáslétszám, csak kétszeres növekedés következett be. Ezzel a munkaerőmennyiséggel évi 12 000 vámmázsa (= 600 tonna) üzemanyaggal (% részben szén, % részben koksz) kb. 20 000 vámmázsa (= 1000 tonna) nyersvasból a műhely évente kb. ugyanannyi öntvényt állíthatott elő. Ez a termelés — ha az öntvény egységárát 5,— Ft-nak vesszük — 100 000 Ft értéknek felel meg. Az anyagbeszerzési költségekről és a munkabérekről a következőket tudjuk. Az Andrássy grófok dernői hámorából, illetőleg Csetnekről és Nagyszlabosról beszerzett nyersvas mázsájának ára 2 Ft körül járt, az oravicai kőszéné szállítási díjjal kb. 80 krajcár volt, a Csehországból hozatott kokszé legalább ugyanennyi, egy-egy munkás heti munkabére pedig átlag 10 Ft-ot tett. Eszerint tehát a vas 40 000, az üzemanyag mintegy 360