Tanulmányok Budapest Múltjából 12. (1957)
Kubinyi András: A kincstári személyzet a XV. század második felében = Le personnel de la trésorerie a la fin du XVe siecle 25-49
Ezek a kincstárban is működő polgárok tevékeny szerepet viseltek a város vezetésében. A városbírák közt sok volt az udvari szállító és volt hivatalnok. Az uralkodó befolyása erősebben érvényesülhetett általuk a város életében, hiszen vele kapcsolatban álló emberek voltak. A városnak is hasznára vált azonban ez : ezek a bírák sok mindent ki tudtak járni a városnak, országos befolyású emberek voltak. A város politikai súlya is emelkedett így. Jellemző, hogy a Bornemisza-ügyben külön kiemelik a főpapok, főurak és az ország előkelői mellett Buda város polgárainak közbenjárását. A város életére a központi hivatalok — és ezek közt a kincstár — még azáltal is hatással voltak, hogy sok alkalmazott házat szerzett a fővárosokban. így a pénzügyigazgatás polgár tisztviselőin kívül háztulajdonos volt Szegedi Lukács, 172 Nagyváti Albert deák, volt sókamaraispán, 173 Nagylucsei Orbán, 174 Czobor Imre, aki sókamarás is volt, 17& Kubinyi László, 176 Handó György, 177 Kálmáncsehi, 178 Bekény Dénes, 17 * Báncsai András deák, budai provisor, 180 Bornemisza, 181 Ráskay Balázs budai provisor, 182 Batthyány, 183 Thuz János, 184 Erchy János Ernuszt familiarisa, 185 Barachy Mihály 186 és mások. Monelli Bernát sókamarást Budán temették el. 187 Mi volt az oka annak, hogy a pénzügyeknél zömében vagy deák műveltségű egyénekkel, vagy városi polgárokkal találkozunk? A kincstár működéséhez megfelelő képzettségű személyzet volt szükséges. A pénzügyi adminisztráció komoly szakértelmet igényelt. A költségvetések összeállítása, 188 a számadások elkészítése, mind vidéken, mind a központban olyan feladat volt, amelyhez megfelelő tudás kellett. Meghatározott, különleges adminisztráció volt a harmincadokban, a só- és egyéb kamarákban és az adószedésben. Különösen a harmincadosoknak, de a városi sóhivatalok vezetőinek is, ismerniük kellett a napi piaci árakat, a bányakamarák tisztviselőinek a bányászat technikáját is. Ezenkívül szükséges volt a hazai jogrendszer kimerítő ismerete is. Tekintettel kellett lenniük az egyéni és rendi kiváltságokra. A királyi jogokra is gondot kellett viselni ; erre ugyan külön tisztviselő, a királyi ügyek igazgatója, ügyelt, de a királyi tanácsban gyakran volt a kincstartó ezeknek az ügyeknek az előadója. 189 így aztán nem véletlen, hogy a kincstár alkalmazottai vagy deákműveltségű jogászok, vagy kereskedelemmel, bányászattal stb. foglalkozó városi polgárok. A hivatalba a familiaritas által jutottak be. Sok alacsony származású, tehetséges fiatalember, akit mint ügyvédet, birtokkezelő familiárist vagy másként ismert meg ura, került be így a pénzügyigazgatásba, és nyílt meg előtte az emelkedés pályája. Különösen jó példa erre Ernuszt Zsigmond kincstartósága. A nagyúr püspök úgy látszik legalább kétharmad részben saját nagyszámú famíliájából állította össze a kincstári személyzetet, azonban távozása után sokan továbbra is a kincstárban maradtak. Az emelkedés lehetősége egyaránt megvolt mind a polgári (1. Ernuszt János), mind pedig a deákrétegnek. A különbség csak az, hogy az előbbiek — akik állami funkcióik 3* 35
